Csik

Ferenc Lajos

Lengvári Ferenc néven született Kaposváron, édesapjáról nem is maradhatott emléke, még egyéves sem volt, amikor érkezett a szörnyű hír: az apa 1914. november 28-án, az első világháború poklában, a ma Szerbia területén lévő Moravci mellett elesett. Az édesanya, Csik Mária egyedül maradt a kétéves Ákossal, az egyéves Ferkóval s a hat hónappal a családfő halála után a világra jött Gyurikával. Csik Katalinnak, az olimpiai bajnok lányának édesapjáról írt könyvéből tudhatjuk, hogy a család élete akkor fordult valamivel könnyebbre, amikor a fiuk nagybátyja, a vitézi címet is kapott Csik László orvos 1922-ben hazatért az orosz hadifogságból, és szárnyai alá vette unokaöccseit. Ferkót hivatalosan örökbe fogadta – hogy legyen, aki a vitézi címet majd örökli, mondta az olimpiai diadal után az édesanya a Nemzeti Újságnak, amelynek ő volt a keszthelyi fő megbízottja –, így lett a kisfiú neve Csik Ferenc. A család azonban 1924 után Budapestről Keszthelyre, az anyai nagyszülők, a Csik család városába költözött, miután az édesanya hadiözvegyként kapott ott egy trafikot. A három fiú a premontreiek gimnáziumába járt, jó tanulmányi előmenetelük mellett a – ma így mondjuk – a közösségi életből is kivették a részüket. Különösen Ferkó, aki ügyes néptáncosnak, egyszersmind lelkes cserkésznek számított, kiváló sportteljesítménye mellett. Tizenöt évesen még Angliába is eljutott, egy cserkészdzsemborira, társaival Eduárd herceg, a későbbi VII. Eduárd király előtt táncolt.

Már középiskolás éveiben is szívesen úszott, sőt vitorlázott is, vonzotta a közeli Balaton. A Keszthelyi Törekvés versenyzője lett, tehetségesnek mutatkozott, de eredményei azt követően javultak ugrásszerűen, miután beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára, és a BEAC versenyzője lett. Az egyetemi klubban előbb Bárány István, a 100 méter és magyar úszósport első Európa-bajnoka, majd a későbbi olimpiai bajnok vízipólós, a gyorsúszónak is kitűnő Vértesy József vette át edzései irányítását. Élete akkoriban szinte csak az egyetemen, az uszodában és a rendszeres hazalátogatások idején a szülői házban zajlott. Úszókarrierje 1932 és 1935 között indult be igazán. Talán annak hatására is, hogy a Los Angeles-i olimpiáról aranyéremmel tért haza Vértesy, s hogy Csiket lenyűgözték az ötkarikás beszámolók, tudósítások. Minden korábbinál erősebb vágyat érzett arra, hogy ő is részt vegyen a következő, az 1936-os berlini olimpián. Az egyetem mellett naponta három órákat edzett, Pataky Károly, a kor egyik ismert sportújságírója már 1932-ben, egy pécsi verseny után azt jósolta: „Feri, belőled még Európa-rekorder lesz!” Csik a következő évben megnyerte a magyar bajnokságot, 1934-ben jött az első nagy áttörés, hiszen Európa-bajnok lett százon és szintén első a 4x200-as gyorsváltóval Magdeburgban, aztán Budapesten mindenkit maga mögé utasított az 1935-ös Főiskolai Világbajnokságon, és meglett ama bizonyos Európa-rekord is (57.8). Egyre többször lehetett olvasni arról: nemcsak hogy kijuthat a berlini olimpiára, de ott bekerülhet a legjobbak közé. Többről egyelőre álmodni sem mert senki. Még azt követően sem, hogy 1935 májusának utolsó napján a Nemzeti Sport a címlapján óriási betűkkel hirdethette: 1. Csik 58.6, 2. Fick 59.8, 3. Fischer 1:00.2. Az addigra már vitathatatlanul a világ legjobbjai közé érett magyar gyorsúszó a budapesti Császár uszodában, a Magyar Úszószövetség meghívásos viadalán megverte a világrekorder amerikait és az Európa-rekorder németet. Megverte a legjobbakat, ám még mindig nem ő számított Berlinben a favoritnak.

Maga is bizonytalan volt esélyeit illetően, hiszen, mint mondta, nem ismeri a japánokat, sem a többi amerikait. Mindenesetre sporteredményei elismeréseképpen már 1935-ben megkapta a Kormányzói Dicsérő Elismerés, Magyar Koronás Arany Érmet (Signum Laudis). Az úszószövetség – s persze a teljes magyar sportvezérkar – mindenesetre nagyon bízott abban, hogy megtörik a hosszú rossz sorozat, s Halmay Zoltán 1904-es győzelme után ismét avatnak magyar úszó olimpiai bajnokot. Az olimpiai falu gyalogtávolságra volt csak az úszóversenyek színhelyétől (is), de ifjabb Horthy Miklós, a Magyar Úszószövetség elnöke, az Országos Testnevelési Tanács tagja személygépkocsiján kivitte Csiket az uszodába, hogy a (reménybeli) bajnok minden energiájával spórolhasson. De innentől adjuk át a szót a korszak legendás rádiósának, Pluhár Istvánnak. „Olyan nagy az izgalom, hogy nem tudják az emberek a szájukat befogni. Újra, meg újra csöndet kér a hangszóró, de ez a csönd nem akar teljes lenni. A legnagyobb lármát mi magunk csapjuk, rádióbeszélők, felénk is folytonosan pisszegnek, mert hiszen itt vagyunk a közönség között. Auf die Plätze! Elhangzott a vezényszó, hét test előregörbül, Ferkó jobbra néz, figyeli ellenfeleit és nagy ugrással benn van a vízben. Nem volt olyan jó a startja, mint tegnap, de Tagucsi előtt van valamivel és ott fekszik az élcsoportban. Legelöl megy a négyes és az ötös pályán úszó Fick és Fischer. De amikor már 35 méternél vannak, a két japán, Jusa és Arai tör előre. Ferkó az amerikaiakkal tartja az iramot és Tagucsival van egyvonalban, akit talán egy hajszállal megelőz. Jusa most érintette a falat, Arai most, Ferkó is ott volt, harmadiknak, harmadiknak fordulva jön előre. Gyere, Ferkó, gyere, gyere! Egyelőre még a harmadik helyen van, pompásan küzd. A két amerikai rettenetes erővel jön föl, szinte szeli a vizet, mint valami motor. De Ferkó gyönyörűen tartja… Majdnem vezető helyen van. Egyvonalban van a japánnal! Úgy látom, hogy talán még Jusát is megelőzi! Fer-kó, Fer-kó! Most bele, most bele! És ebben a pillanatban ő ütött be elsőnek – én úgy láttam. Én úgy láttam, hogy első volt, de lehet, hogy második, mert a túloldalon lévő japánokat nem láttam egészen, teljesen. Egy lengyel nő, a lengyel rádióbeszélőnek a felesége azt mondja, hogy győztünk! Bárány István rohan oda Csikhoz, ölelik, csókolják, húzzák ki a vízből. Bárány lehajol, majdnem beleesik a medencébe, ebből azt következtetem, hogy (Ferkó) megnyerte a versenyt.” Igen, megnyerte. Ő maga pedig kisvártatva már ott állt Pluhár István mellett. „A verseny előtt, mint máskor is, kellemetlenül éreztem természetesen magamat, kissé drukkoltam, hála Istennek, nem jobban, mint más versenyek előtt. Úgyhogy, mondhatnám, a startnál már nyugodtan álltam. A verseny alatt figyeltem a többieket, a fordulóig arra vigyáztam csak, hogy el ne maradjak tőlük, és azután meg mindent beleadtam. Hála Istennek, jól ment, az utolsó métereken is tudtam még erősíteni kicsit, úgyhogy a japánok előtt ütöttem célba. A verseny után természetesen a világ legboldogabb embere voltam és még maradok egy jó darabig.” Az olimpiai aranyérme másnapján, Abay Nemes Oszkár, Gróf Ödön és Lengyel Árpád társaságában új Európa-rekorddal szerzett egy bronzérmet a 4x200 méteres gyorsváltóban, mégpedig a világrekorddal nyerő japánok és az amerikaiak mögött. Sportemberi nagyságára jellemző, hogy nagy diadala napján rábólintott arra, hogy két héttel később kiáll a budai Császár fürdőben a félelmetes japán, Jusza Maszanori ellen. S megint legyőzte őt, bizonyítva, hogy egyáltalán nem a véletlen műve volt berlini diadala. Ráadásul ezzel a diadallal azt is cáfolta, amit a nemzetközi sajtó is hirdetett tényleg világra szóló győzelme után: Csik elsősorban azért tudott nyerni a kor szuperklasszisai között, mert a leghiggadtabb tudott maradni. A budapesti visszavágónak nem volt tétje, csak úszni kellett – Csik pedig, aki egyébként addigra minden korábbinál jobban a média kedvence lett, ebben is a legjobbnak bizonyult.

Ha valakitől távol állt a felhajtás, az éppen ő volt. Mégis büszkeséggel töltötte el, hogy diadalra vitte Magyarország színeit, dicsőséget szerzett az országnak, ezért eleget tett a felkéréseknek. Pedig nem volt túl sok ideje: Berlinben ötödéves szigorló orvosként nyert, előtte állt még egy tanulmányi év. Tanult és versenyzett – az 1935-ös három arany után Párizsban négyszer győzött, a 100 gyors és a váltók mellett 200 mellen is első lett –, majd 1937. november 27-én, két héttel a 24. születésnapja előtt doktorrá avatták. Utána Németországban töltötte négy hónapos szakmai gyakorlatát, majd a MÁV Betegbiztosítónál kezdő orvos, a Szentkirályi utcai Belklinikán pedig gyakornok lett. Élete egyre inkább a civil élet felé fordult, még a jól fizető úszóbemutatókra szóló meghívásokat is visszautasította, hogy hivatásának élhessen. Ugyanakkor 1939-ben elvállalta az úszókapitányi (mai fogalmak szerint a szövetségi kapitányi) posztot, már csak azért is, mert idősebb öccse, Ákos volt akkoriban a szövetség ügyvezető igazgatója. Mindazonáltal még 1942-ben is jó példával járt elöl, hiszen kapitányként lett ezüstérmes 100-on, az 1942-es magyar bajnokságon (a százat egyébként 1933 és 1938 között zsinórban hatszor nyerte meg az ob-ken, ahol mindösszesen 19 aranyérmet és további hét dobogós helyezést gyűjtött). Az évek során barátságot kötött a nagy győzelméről tudósító Pluhár Istvánnal, aki – a felelős kiadóval, a szintén olimpiai bajnok kardvívóval, Rajcsányi Lászlóval együtt – felkérte őt arra, legyen az akkoriban induló Képes Sport irányítója. A fejléc alatt öles betűk hirdették: Szerkeszti dr. Csik Ferenc. Fordulatot vett a magánélete is. Mint Csik Katalin már említett könyvében olvasható, 1939 elején a kor egyik konzervatív, másképpen polgári sportegyesülete, a MAC bálján megismerkedett Philippovich Feodórával, a Nemzeti Bank igazgatóhelyettesének, a Tőzsde elnökének, Philippovich Viktornak a gyönyörű lányával. Egy esztendővel később megtartották az esküvőt, még a bajnok délvidéki származású apósa is díszmagyart öltött a Lengvári család kedvéért, majd 1940 decemberében megszületett a házaspár első gyermeke, Ferenc, és alig több mint három évvel később a második, Katalin. Addigra már javában tombolt a háború, Csik Ferenc pedig rengeteget dolgozott. Gyógyított a Belklinikán és oktatott a Testnevelési Főiskolán, sportlapot és szaklapot (Orvosi Közlemények) szerkesztett, 1944. október elsején pedig tanársegédi kinevezést kapott a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Néhány nappal később Szolnokra osztották be katonaorvosi szolgálatra. Ahogyan a front húzódott nyugat felé, a csapatkórházat úgy telepítették át előbb Budapestre, majd Sopronba. Csik Ferenc előbb Keszthelyre, majd Ausztriába költöztette a családját, ő pedig – orvosi esküjéhez hűen – ellátta a betegeket, sebesülteket. Akkor is, amikor már szinte mindenki menekült, amerre látott. Március 29-én délelőtt indult el a kórházból, hogy injekciót adjon be édesanyja egyik rokonának. Már a rokon házában volt, amikor megszólaltak a szirénák és az emberek rohanva menekültek a pincékbe. Nincs magyarázata annak, hogy Csik Ferenc miért nem tette ezt vagy miért ennek az ellenkezőjét tette. A feljegyzés szerint kifelé szaladt a házból és látták még, amint átugrott egy kerítésen. A szemtanúk beszámolója úgy szólt, hogy nem sokkal később becsapódás hallatszott a közelben... Csik Ferencre később a várfal mellett találtak rá, „mintha elaludt volna.” Először a támadás helyszínén hantolták el, majd 1947-ben exhumálták, majd búcsúztatása után, maradványait dupla koporsóban, rengeteg koszorúval, néhány nappal később a soproni tűzoltóság szállította Keszthelyre, ahol díszsírhelyen temették el. Csik Ferenctől a magyar úszószövetség és az olimpikonok nevében Hajós Alfréd, az újkori olimpia első magyar gyorsúszóbajnoka vett búcsút.