Vidéki úszóként is eljutott az olimpiára
Angyal István a Tatabánya SC ifjúsági úszójaként már versenyek sorát nyerte: például volt, hogy egyetlen nap alatt nyolc kerületi ifjúsági bajnokságot nyert 100m-től 1500m-ig.
Útja a válogatottba egyenesen vitt, ahol 1934 és 1936 között ötször jutott szerephez. 1934-ben Magdeburgban 400m-es gyorsúszásban Európa bajnoki hatodik helyezést ért el, 1935-ben pedig kezdő embere lehetett az Európa-csúcsot elérő magyar 4 x 200m-es gyorsváltónak. 1936-ban részt vett a berlini olimpián, ahol 400m-en és 1500m-en indult, valamint a 4 x 200m-es váltó tartalékja volt. Részvételének érdekessége volt, hogy a Berlinbe menő gyorsvonat megállt Tatabányán, hogy a vidéki olimpikont felvegye.
Úszópályafutása mellett évtizedeken át a tatabányai vízilabda-csapat oszlopának is bizonyult.
A medencéből a bányába
Sportpályafutása befejezése után egyik szervezője, majd hosszú éveken keresztül vezetője volt a második világháború utáni a tatabányai úszósportnak.
A sportolás mellett három műszakosként a bányában dolgozott, ahol folyamatosan képezte magát, s az egykori csillés fiúból vájár, majd aknász, később pedig bányamérnök lett. Amikor az aknásziskolába járt Pécsen, rövid ideig a helyi bányászcsapatban futballozott.
A bányászat minden területét ismerő, kiválóan képzett szakemberként felelős beosztásokban dolgozott hosszú éveken át Budapesten a magyar szénbányászat irányító központjában, majd a Bányaműszaki Felügyelőség tatabányai kerületének vezetésére kapott megbízást. Itt dolgozott másfél évtizeden át, elvégezve az akkori új szervezet működési alapjainak lerakását jelentő úttörő munkát. Később visszakerült a Tatabányai Szénbányákhoz, ahonnan pályája elindult. Nagy tapasztalatával a termelést irányító feladatkörben dolgozott, a bányaművelési főosztályon, egészen a nyugdíjba vonulásáig.