Élete
Paprika Jenő Kiskunhalasról került Dunaújvárosba, ahol sokszoros válogatott lett. Tagja volt a világbajnokságokon és az 1988-as szöuli olimpián 6. helyezést elért magyar csapatnak. A megbízható tornász példaképe volt. Egyenletesen jó teljesítményt nyújtva segítette a válogatott csapatot. Aktív pályafutását befejezve Dunaújvárosban vállalt edzői feladatokat néhány évig, majd testnevelő tanárként éli munkás napjait.
“Kiskunhalason születtem, ott kezdtem el tornázni. Az érettségi után 1978-ban Bordán Dezső, akkori szövetségi kapitány javasolta, jöjjek Dunaújvárosba, mert itt lehet belőlem jó tornász. Csupa válogatott közé kerültem, elég csak Kovács Péter vagy Berényi György nevét megemlítenem. Papp Zoltán, Nyulasi Sándor, Limperger István, Kereki Ferenc voltak akkor az edzők. Sok dolguk volt velem, mert Kiskunhalason nem vettem nagyon komolyan a tornázást, nagy volt a lemaradásom a többiekkel szemben. De nem csak ezért nem volt könnyű a kezdet. Először munkásszállón laktam. Edzettem, közben dolgoztam a vasműben. Később kaptam munkaidő-kedvezményt, majd az akkor divatos bújtatott állást, munkaviszonyom volt, de dolgozni nem kellett bejárni. A „rugóim”, vagyis a lábaim jók voltak, ezért a talaj feküdt nekem, de lovon is ügyes voltam, és szépen elindult a karrierem.”