Nyisztor
János István

Mint ismert, az MTK-t a Nemzeti Torna Egyletből (NTE) kivált tornászok alapították, így a szakosztály a kezdetektől jelen volt a klub életében. Ilyen alapító tag volt Nyisztor János tornász is. 1908-ben Nyisztor János indult a klub sportolójaként az ötkarikás játékokon Londonban. A londoni olimpián a legjobban Nyisztor János szerepelt, tizenötödik lett és oklevelet kapott.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1887. dec. 18.
Halálának ideje
1924. márc. 28.
Halálának helye
Budapest

Sportpályafutása olimpiai részvétellel

Nyisztor János már középiskolás korában kitűnt tehetségével, majd később, mint az MTK sportolója az ország legkiválóbb tornászai közé tartozott. Egyik első sikereként 1907-ben megnyerte Kassa város tornászbajnokságát. Az 1908-as évi londoni olimpián legjobb magyarként az egyéni összetett versenyszámban a 15. helyen végzett.

Korai halála

Az aktív sportolástól 1910-ben vonult vissza. A középiskola elvégzése után tornatanítói, majd vívómesteri oklevelet szerzett és először Beregszászra nevezték ki tornatanítónak. Majd jött a világháború és a mozgósítás első napján az északi hadszíntérre vezényelték. Három hónap után orosz fogságba került és onnan csak 1921. júniusában szabadult. Ekkor Budapestre a Tavaszmező utcai gimnáziumba került mint tornatanár. Azonban a hosszú fogságától meggyötört szervezete nem volt eléggé erős arra a munkára, melyet a megélhetésért kellett folytatnia. Az egészséges szervezetű sportembert tüdőcsúcshurut támadta meg, amely tüdősorvadássá fejlődött és fiatalkori halálához vezetett.

Egyesületei

1906 — 1910
Magyar Testgyakorlók Köre
Budapest

Eredményei

1908
London
Nagy-Britannia
IV. nyári olimpiai játékok
Szertorna Egyéni összetett
15