Bordán
Dezső

Bordán Dezső olimpikon tornász, mesteredző, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Születési hely
Eger
Születési idő
1943. jún. 26.

Bevezetés

Bordán Dezső 1943. június 26-án született Egerben, a városban töltötte ifjú éveit, ott is érettségizett. Az Egri Sportiskolában ismerkedett meg a tornával. Az érettségi után került a fővárosba. Az 1960-as években a Testnevelési Főiskola hallgatója, előbb tanárként, majd szakedzőként diplomázott. Először a TFSE, majd a főiskola elvégzése után az Újpesti Dózsa versenyzője lett. Sokszoros válogatott tornászként tagja volt 1966-ban a dortmundi világbajnokságon és az 1968-as mexikói olimpián résztvevő magyar csapatnak.

Fiatalon a szőnyeg mellett

A hatvanas évek második felében már edzőként is a szerek mellé lép. 1971-ben a férfi válogatott keret edzéseit az egykori válogatott tornász, friss TF diplomás fiatalember Bordán Dezső vette át Sárkány Istvántól. A válogatott mellett a Dózsa és a KSI edzője, illetve a Magyar Torna Szövetség munkatársa. A válogatott keret központi edzéseit a fegyelmezett, tervszerű és korszerű munka jellemezte. A tornasport történetében ez volt a nagy generáció korszaka. A magyar férfiedzők Bordán vezetésével iskolát teremtettek. A válogatott keret edzői más-más egyéniségek voltak különböző elképzelésekkel. Egy dologban viszont mindannyian azonosak voltak: mindenüket adták a tornáért. Közel két évtizeden keresztül a magyar férfi torna sikert sikerre halmozva meghatározó szerepet játszott a nemzetközi mezőnyben. Edzői munkájának elismeréséül megkapta a mesteredzői kitüntetést.

Három olimpiai aranyérem a kapitányi időszakában

1974 és 1990 között a férfiválogatott szövetségi kapitánya, ott volt a montreali, a moszkvai és a szöuli olimpián is. Kapitányi sikerei közt Magyar Zoltán előbb 1976-ban majd négy év múlva olimpiai aranyérmes. Borkai Zsolt 1988-ban olimpiai bajnok, a csapat 1980-ban harmadik, 1976-ban negyedik helyezett. Az 1980-as moszkvai olimpián a szovjetek azt szerették volna, ha Magyarral együtt holtversenyben lesz győztes a szovjet Gityatyin. Bordán azonban ezt határozottan visszautasította, és azt mondta, ha így pontoznak, akkor a magyarok nem veszik át az aranyérmet. Győzött a józan ész, a szovjet sportolót, ahogy mindenki mást simán legyőzött Magyar, és megvédte elsőségét, majd vissza is vonult. Bordán a magyar válogatott edzésvezetésének befejezése után Ausztriába szerződött és 10 éven keresztül Vorarlbergben végzett eredményes munkát.

Családja

Mesterségét kisebbik fia, Csaba vitte tovább, aki '96-ban végzett a TF-en, majd edző, később a TF Torna Tanszékének oktatója lett. Ketten egy – tornaszerek és egyéb sportfelszerelések forgalmazásával is foglalkozó – családi vállalkozás, a Torn-Ász Kft. alapítója, ügyvezetői. Másik fia, Attila szintén a TF-en végzett, majd a média területén helyezkedett el. Felesége, Bordán Nadinka szintén a Testnevelési Főiskolán szerzett testnevelő tanári diplomát. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az általános és középiskolai oktatásban, a Városmajori Gimnázium igazgatóhelyettese volt több mint egy évtizeden keresztül.

Egyesületei

1957 — 1961
Egri Sportiskola
Eger
1961 — 1965
Testnevelési Főiskola SE
Budapest
1965 — 1973
Újpesti Dózsa

Eredményei

1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Csapat összetett
13
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Korlát
31
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Nyújtó
46
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Lólengés
65
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Ugrás
75
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Egyéni összetett
81
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Talaj
91
1968
Mexikóváros
Mexikó
XIX. nyári olimpiai játékok
Szertorna Gyűrű
104
Összes eredmény
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 04. 26. 13:24