Húsz világversenyes medál alkotja gyűjteményét
Világcsúcsot ugyan „csak” egy alkalommal emelt, nevéhez azonban tizenegy világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki érem is kötődik, pályafutása zenitjén – 1964-ben, Tokióban – pedig az ötkarikás játékokon másodikként végzett a középsúlyúak, vagyis a 82.5 kilósok versenyében. Pedig nem úgy indult, hogy súlyemelő klasszis válik belőle, legfőképpen azért, mert szülőhelyén, Sorokpolányban, ahol 1932. január 25-én látta meg a napvilágot, a foci határozta meg gyermekéveit. Szinte állandóan a labdát rúgta társaival, míg nem egy napon baleset érte: a mezőn egy borjú taposott át rajta, s bár a sérülés nyomait egy életre megőrizte, a pályamódosításban végül is nem gátolta meg: súlyemelő lett belőle, nem is akármilyen. Fizikai erejével eleve korán kitűnt kortársai közül, amit a család remekül hasznosított például aratáskor, merthogy Tóth Gézának 15 évesen meg sem kottyant, ha búzával teli mázsás zsákot kellett a vállára kapnia.
A zsákcipeléstől a pedagógusi pályáig
A szombathelyi polgári iskolai esztendőket a háború után fővárosi békeévek követték: kollégiumba került, és a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1954-ben a TF hallgatója lett, testnevelő tanárnak készült, és elismert pedagógus lett belőle. A 301. Iparitanuló SK versenyzőjeként kezdett sportolni 1952-ben. Két év múlva a Bp. Vörös Lobogóba (MTK) igazolt. 1955-ben szerezte első felnőttbajnoki címét, s abban az évben került be a válogatottba. 1957-ben Európa-bajnoki negyedik, egy év múlva világbajnoki kilencedik és Eb-hetedik volt. Az 1960-as nyári olimpiai játékokon negyedikként végzett. Már a Szombathelyi Haladás versenyzőjeként a következő évben második lett vb-n és Eb-n egyaránt, míg az 1962-es budapesti világbajnokságon bronzérmet szerzett. Ugyanitt az európai rangsorban második volt.
Negyedik hely után olimpiai ezüstérem
Az 1963-as stockholmi vb-n megismételte előző évi dobogós helyezését, majd jött karrierje legnagyobb sikere: az olimpiai ezüstérem Tokióban, 1964-ben, 82,5 kilogrammban, s a játékok előtt kiharcolt Európa-bajnoki elsőség. 1965-ben vb-bronzot, 1966-ban világ- és kontinensbajnoki aranyakat nyert. 1968-ban, utolsó olimpiai szereplésén kiesett, viszont 1969-ben ismét világ- és Európa-bajnok lett. 1970-ben súlyemelő Eb házigazdája volt Szombathely, ahol összetettben elérte az 500 kilót, ezzel ötödik lett, de arra az esztendőre jutott még két vb-harmadik hely is. 1971-ben vonult vissza. Sikereit összesítve azt kapjuk, hogy az ötkarikás ezüstön túl világbajnokságokon két arany-, két ezüst- és hét bronzérem, Eb-ken három első, két második és három harmadik hely, emellett 157 országos rekord fűződik a nevéhez.
A világszövetség becsületrendjét is megkapta
Amire legalább ennyire büszke lehetett: 2002-ben – hetvenedik születésnapjára – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség becsületrendjét ítélték oda neki, egy évre rá a sportminisztertől Csík Ferenc-életműdíjat kapott. Előtte, 2001-ben Vas megyében az évszázad legeredményesebb sportolójának választották, s esztendőkön át volt a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. Szűkebb pátriája elismeréséhez nagyban hozzájárult azzal, hogy 1958-ban nem az MTK sportállású emelője lett, hanem Szombathelyen testnevelő tanári állást vállalt a Savaria Gimnáziumban. Amellett jelentős része volt a helyi súlyemelő-szakosztály megalakításában, miként múlhatatlanok az érdemei abban, hogy a vasi megyeszékhelyen megépült és a mai napig remekül működik a súlyemelőknek is otthont adó Rohonci úti sportcsarnok, a Haladás modern sportkomplexuma.
Teret neveztek el róla
Tóth Géza, aki tagja a Vasi Halhatatlanok Klubjának, és nevét 2012 óta tér viseli Szombathelyen, 1972 és 1987 között dolgozott főfoglalkozású vezetőedzőként a Haladásban, Rehus-Uzor György és Antalovits Ferenc volt leghíresebb tanítványa. Huszonkét éven át tanított a TF-en, 1987-ben négy hónapig Dél-Amerikában az ottani válogatottak felkészítésében segített, de a sportvezetés hazarendelte. Ausztriában is ténykedett: az edzőség mellett hivatalos munkavállalási engedéllyel az építőiparban dolgozott egészen 1993-ig. Fontosabb díjai, elismerései között említendő, hogy kétszer lett az év magyar súlyemelője (1966, 1967), kiérdemelte a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója címet, s a Magyar Súlyemelő Szövetség életműdíját egyaránt. 1971-ben lett mesteredző, 2011-ben Szombathely díszpolgára. Szakíróként ő a szerzője a Súlyemelő ABC-nek. Életének 80. évében, 2011. október 4-én hunyt el Szombathelyen.