Nemcsak erős, de eredményes is volt
A Tatabányához közeli Tarján községben született 1949. november 27-én, de sikeres súlyemelővé a bányászvárosban vált Stark András, akinek németről „lefordított” neve erőset jelent, s esetében ez a jelző bizony telitalálatnak tekintendő. Ráadásul nem csupán az erő volt vele a kezdetektől, de kiváló technikája is hozzásegítette a nagy eredményekhez, így ahhoz, hogy két olimpián is indulhatott a 75 kilósok mezőnyében, s mindkettőn a dobogó közelében végzett.
Münchenben hetedik, Montrealban hatodik lett
Olimpikonként első ízben az 1972-es ötkarikás játékokon jutott fellépési lehetőséghez a magyar válogatott színeiben. A bajor fővárosban a váltósúlyúak között tíz kiló hiányzott neki ahhoz, hogy bronzérmes lehessen. A 460 kilogrammos összteljesítménye 152,5-es nyomásból,137,5-es szakításból és 170-es lökésből jött össze, s végzett ezzel hetedikként. Négy esztendővel később, változatlanul 75 kilósként, rajthoz állt a montreali olimpián is, ahol már nyomás nélkül, két fogásnem eredményei alapján hirdettek végeredményt, és Stark András 315 kg-mal hatodik lett, vagyis pontszerzőként zárt. Itt 12,5 kilóval emelt kevesebbet a bronzérmesnél.
Vb- és Eb-érmek az olimpiák között
A müncheni helytállást követően indult el Stark András nemzetközi karrierjének érmes szakasza, méghozzá az 1973-as havannai világbajnokság ezüstjével és bronzával. Az előbbit lökésben, az utóbbi összetettben érdemelte ki 177,5, illetve 312,5 kg-os produktummal. Mind a két fajta medálból szerzett még egyet-egyet vébén: 1977-ben, Stuttgartban szakításban (150 kg) bronz, 1979-ben, Szalonikiben lökésben (195) ezüst jutott neki, utóbbit már egy kategóriával feljebb, középsúlyban, azaz a 82,5 kilósok mezőnyében harcolta ki. Az Európa-bajnokságokon még termékenyebbnek bizonyult: négy alkalommal is bronzot akasztottak a nyakába, egyszer pedig a kontinentális csúcssiker is összejött: 1978-ban Havírovban szakításban lett a 75 kg Európa-bajnoka 150 kilós eredménnyel, míg ugyanitt összetettben harmadik lett 330 kilóval. Világversenyes búcsúesztendejében, 1979-ben középsúlyú Eb-bronz lett a jutalma Várnában, miután szakításban elbánt a másfél mázsás kolonccal.
Mesteredző vált a hétszeres magyar bajnokból
Többször is felállított magyar csúcsot, országos bajnokságot pedig hét ízben is nyert idehaza a hetvenes években. Egyéni magyar bajnoki címet 75 kilogrammosként először 1972-ben érdemelt ki, majd első lett 1973-ban, 1974-ben, 1975-ben, 1977-ben és 1978-ban is, utolsó ob-győzelmét pedig 1979-ben aratta, akkor a 82,5 kilósok súlycsoportjának megnyerésével. A Tatabányai Bányász SC kiválósága, három lánygyerek édesapja nemcsak versenyzőként, szakemberként is sokat tett klubjáért, ahol idővel vezetőedzővé avanzsált. A szakosztály szakmai munkáját 1993 és 2010 között irányította, több tanítványa is kiváló emelőként került be a sportág hazai históriájába. Stark András, aki az utóbbi években versenybíróként is segítette szeretett sportágát, szakmai téren mesteredzői rangig vitte, tevékenységének elismeréseként megkapta a Tatabánya Sportjáért Díjat.