Testnevelő tanár, súlyemelő szakedző, szövetségi kapitány, 1985-ben megkapta a TF doktora címet, 1989-től mesteredző. Sportvezetőként volt a KSI nehézatlétikai szakágvezetője, volt a női súlyemelő-válogatott első szövetségi kapitánya.

Születési hely
Esztergom
Születési idő
1938. máj. 24.

Medence partjáról a súlyok mellé

Neve elsősorban a sport révén vált ismertté. Élete során számos más dologgal foglalkozott, azonban minden beszélgetésbe valahogy beleszövődik egy-egy kedves emléke: hol a medence partjáról, máskor a jakartai súlyemelő világbajnokságról, vagy éppen egy hat országot és 6000 kilométert átszelő motoros túráról mesél. Leitner József sportolóként nem súlyemelésben kezdett, 1950 és 1978 között vízilabdázott. Sportpályafutása igazán 1964-ben táti és 1965 és 1978 között pedig a ceglédi Bem iskolában kezdődött, ahol 14 évig tanított testnevelést. Ezután 1978-tól 1981-ig a budapesti Központi Sportiskola (KSI) nehézatlétikai szakágvezetőjeként dolgozott, majd szülővárosának, az esztergomi Tanítóképző Főiskolának a tanszékvezetője lett. 1981-1986 között a Magyar Súlyemelő Szövetség szakfelügyelője.

Nagy sikere volt a nőkkel

A nyolcvanas évek végének első két női világbajnokságán, és legelső Európa-bajnokságán aratott magyar sikerek, számos érem tükrözte vissza dr. Leitner József érdemeit, amelyeket a legerősebb hazai hölgyek válogatottjának szövetségi kapitányaként szerzett. A magyar női súlyemelő-válogatott első szövetségi kapitányaként 41 világcsúcsot ért el tanítványaival, akikkel bejárta világot. Tanítványa volt mások mellett a magyar bajnok Romhányi László és Mészáros István, illetve a vb-érmes Tóbiás Veronika és Triff–Árkosi Anikó. A szakmai elismerés köszönt vissza a ceglédi testnevelő tanár és szakvezető 1989-es mesteredzői díjában, amelynek átvétele után pár hónappal már a diáksportban folytatta munkásságát: 1989 és 93 között a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára lett. Ez idő tájt tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is. A női súlyemelésben végzett munkájának eredményességét mutatta az is, hogy 1989-ben a szakág először kapott az állami sporthivataltól elismerést. Az MTI-nek adott akkori nyilatkozatában Leitner József így fogalmazott: "Azóta, hogy 1986 márciusában az első versenyt megrendeztük Magyarországon, nagy utat tettünk meg, kibontakozott egy új sportág. A női súlyemelés felnőtt, a magyar szövetségben a férfiak sportjával egyenrangúvá vált." Kézhez kapta a megerősítő okmányt, amely szerint a női súlyemelők a jövőben a Magyar Súlyemelő Szövetségen (MSSZ) belül versenyezhetnek, ugyanúgy, ahogy a női atléták vagy a női úszók. Ez azt is magával hozta, hogy az MSSZ elnöksége ezentúl saját hatáskörében dönthetett arról, mikor, mennyivel támogatja a női súlyemelőket, hányat tart érdemesnek az indulásra a világ- és Európa-bajnokságokon.

Gyűjtögetés a szenvedélye

2016-ban kapott díszpolgári címet a maga választotta lakóhelyén, Csemőben. Az elismerést a nyugalmazott egyetemi tanár a csemői Jawa fesztiválok szervezéséért és a helyi sportélet támogatásáért kapta. De a tanár úr, nemcsak a világszerte egyedülálló és Cegléden a Veterán Jármű Szalonban megtekinthető Jawa motorgyűjtemény létrehozója, de vekkeróráktól a fényképezőgépekig, bakelitlemezekig számos tárgyból van egyedülálló kollekciója.