Kerek
István

Az Oroszlány színeiben a szöuli olimpián könnyűsúlyban indult és lett hetedik, előtte a korosztályos világversenyeken nyolc érmet gyűjtött.

Születési hely
Debrecen
Születési idő
1964. dec. 12.

Debreceni létére Oroszlányt választotta

Debrecenben lett súlyemelő, bár 14 évesen elsőre nem választották ki, mivel 38 kilós, szemüveges, vékony gyerek volt, de aztán mégis elfogadták a jelentkezését. 1982-ben, miután végzett a Debreceni Sportiskolában, a DMVSC igazolta le, ám 1984-től már az OBSK versenyzője. Több klub is ajánlatot tett neki, ő pedig Oroszlányt választotta. Az edzők közvetlensége és a város együtt fogta meg, akkoriban minden támogatást megkaptak.

Korosztályos bajnoki címek, junior vb-ezüst

Számos korosztályos magyar bajnoki cím mellett 1982-ben junior-világbajnoki ezüstérmes volt a lég- és a pehelysúly után könnyűsúlyban, vagyis a 67,5 kilósok közt. Ezt a második helyet 150 kilós lökésével érdemelte ki, a 115 kilós szakítása negyedik pozíciót ért, összetettben pedig a 265 kilóval harmadik. 1983-ban már 307,5 kilónál tartott, ennyivel lett hetedik összetettben a moszkvai felnőtt vb-n, ahol az első fogásnemben nyolcadik (137,5 kg), a másodikban (170) pedig hatodik volt. A szovjet fővárosban Európa-bajnoki sorrendet is hirdettek: Kerek összetettben a 6., szakításban a 7., lökésben pedig az 5. helyre került. A magyar bajnoki aranyérmet kereken 300 kilogrammal érdemelte ki.

Nyolc világversenyes éremmel a felnőttek közé

1984-ben a junior vb-n három érmet szerzett: összetettben ezüstöt (292,5), a két fogásnemben egyformán bronzot (132,5, illetve 160). A kontinentális rangsorban két ezüstérem, és egy bronzmedál (szakítás) lett a jutalma. A korosztályos sikerek után Södertäljében, 1985-ben világbajnoki ötödik helyre volt jó könnyűsúlyban a 305 kilós összetettje, a 135 és a 170 fogásnemi hatodik helyezéseket értek.

A szöuli olimpián előbb 8., azután 7. lett

Bekerült a tíz fős olimpiai súlyemelő csapatban, és elfogadhatóan versenyzett. A 132,5 kilót teljesítette szakításban, majd a 140-et elsőre túlhúzta. Másodjára volt biztató kísérlete, amit a bírók némi tanakodás után elvettek. Lökésben Kerek 170 kilóval indult - jól. A 175 kg, amely saját országos csúcsának beállítása lett volna, kétszer nem sikerült, így összesen a hatból négy érvényes gyakorlattal, 302.5 kilóval zárt. A nyolcadik helyen fejezte be, de órákkal később eggyel előrébb került a sorban, mert a bolgár Angel Gencsevet doppingvétség miatt kizárták, így hetedik lett.

Nem csinálná másként

Az olimpia után a válogatottból kikerülve 1989-ben és 1990-ben hűtlenkedett, két évre a Diósgyőri VTK súlyemelője lett, az élsportot pedig 1992-ben fejezte be. "Kifejezetten sérülékeny versenyző voltam, mindenféle bajom volt a bokámmal, a térdemmel, a különböző izmokkal, de ha újra kezdhetném, nem csinálnám másként."

Egyesületei

Debreceni Sport Iskola
Debrecen
Debreceni Munkás Vasutas Sport Club
Debrecen
1984 —
Oroszlányi Bányász Sportkör
Oroszlány
Diósgyőri VTK
Diósgyőr

Eredményei

1988
Szöul
Dél-Korea
XXIV. nyári olimpiai játékok
férfi 67,5kg
7
1985
Södertälje
Svédország
Súlyemelés világbajnokság
férfi 67,5kg
6
1985
Södertälje
Svédország
Súlyemelés világbajnokság
férfi 67,5kg
6
1985
Södertälje
Svédország
Súlyemelés világbajnokság
férfi 67,5kg
5
1983
Moszkva
Oroszország
Súlyemelő Európa-bajnokság
férfi 67,5kg
7
1983
Moszkva
Oroszország
Súlyemelő Európa-bajnokság
férfi 67,5kg
5
1983
Moszkva
Oroszország
Súlyemelő Európa-bajnokság
férfi 67,5kg
6
Összes eredmény