A súlyemelés „ezüstös” legendája
Nem csupán a magyar, hanem az egyetemes súlyemelésnek is kiemelkedő alakja Huszka Mihály, aki kétszer volt hatodik olimpián, nyert világ- és Európa-bajnoki érmeket, s ami igazán különlegessé teszi, sőt már-már éteri magasságokba emeli sportemberi nagyságát, hogy „matuzsálemként” sem állt le a versenyzéssel. Még 85 esztendősen is indult, és sorozatosan nyert is a sportág veteránjai között, a masters vb-ken és Eb-ken, korosztályos világcsúcsok tömkelegét begyűjtve. 2022. december 9-én hunyt el, 89. életévében.
Rómában volt először olimpiai pontszerző
A hatvanas évek legendás magyar súlyemelő-válogatottjának kiválósága, az Oroszlányi Bányász emelőjeként az 1960-as római nyári játékokon esett át első ötkarikás próbatételén, az örök városban könnyűsúlyúként, vagyis a 67,5 kg-os súlycsoportban ért el 6. helyezést. Az „ismétlés” éve és helyszíne 1964 és Tokió volt, amikor és ahol újfent hatodik lett, már egy súlycsoporttal feljebb, a 75 kilósokat tömörítő váltósúlyú kategóriában. Az olasz fővárosban 365, a japánban 420 kilogrammot teljesített összetettben.
A kettősség jegyében
A sajátos duplázás más világversenyes szerepléseit is jellemezte: két vb-n és két Eb-n is egyformán ezüstérmes lett az 1933. június 2–án Csongrádon született, 169 centis sportember, aki az olimpiai debütálás után lépett fel váltósúlyba, melyben az 1962-es világbajnokságon 415 kilóra volt képes, míg az 1963-ason 437,5 kilogrammos összproduktummal érdemelte ki az ezüstöt. Az „ismétléses módi” visszaköszönt Európa-bajnoki fellépésein is: mind az 1962-es, budapesti, mind az 1963-as, stockholmi kontinentális viadalon másodikként végzett. Versenyzési stílusa önmagában is megér egy bővített mondatot: nem magnéziázta hosszan a kezét, odament, felkapta a súlyt, elvégezte a gyakorlatot, meghajolt, és futólépésben távozott. Magyar bajnoki címet öt alkalommal szerzett 1959 és 1964 között.
Évtizedekig Amerikában, majd újra itthon
1965-ben „elfelejtett" visszatérni Bécsből, két év ausztriai tartózkodás után, 1967-től az Egyesült Államokban élt. Bő négy évtizednyi távollét után költözött haza, régi, szűkebb pátriájába, Oroszlányba, ahol a nevelőegyesülete is működik. Amerikában már leginkább edzőként aratott sikereket, tanítványai közül többen is szép eredményeket értek el. Ő maga a masters viadalok aktív résztvevőjeként folytatta versenyzői pályafutását, nem is akárhogyan: 15 világbajnoki titulust gyűjtött be 1985 és 2001 között, négyszer nyert a súlyemelés mestereinek világjátékain, majd – már újfent magyar színekben – 2003-tól további hét masters világbajnoki győzelmet ért el az elnyűhetetlen sportember, elébb a nyolcvan alattiak, majd a plusz 80-asok kor- és súlycsoportos versenyein. Súlyemelőként utolsó diadalait is magyar mesterként aratta: 2016-ban világ-, 2018-ban Európa-bajnok lett a 80 év felettiek között.
Szegvárról jött Budapestre
2012-es hazatérését követően a kezdeteket felidézve arról mesélt, hogy Szegvárról, ahol egyéves korától élt, vele együtt négy olimpikon is kikerült. A maga „súlyos” útjának első lépéseire pedig így emlékezett vissza: „Budapestre jöttem, hogy súlyemelő legyek, a Honvédnál nemet mondtak, az MTK azonban befogadott. Három évvel később már első lettem az országos ifjúsági bajnokságon, újabb öt év elteltével pedig felnőtt bajnokságot nyertem. Ezzel nyílt meg az út előttem a válogatott tatai edzőtábora felé.”
A fő kötődési pontok: Szegvár és Oroszlány
Az MTK, majd Tatabánya és Csepel után 1959-ben Oroszlányban kötött ki, ahol 1960-ban ő lehetett a város első olimpikonja. „Örülök, hogy itt sportolhattam, s annak is, hogy én hoztam ide Benedek Jánost és Bagócs Jánost, akik nem csupán Oroszlány nagyszerű emelői lettek, de a 60-as és 70-es években nemzetközi szinten is kiváló teljesítményt nyújtottak” - beszélt kötődéséről a Magyar Súlyemelő Szövetség 2019-es évkönyvében Huszka Mihály, aki 2013-ban Szegvár díszpolgára lett, 2014-ben pedig átvehette az „Oroszlányért” kitüntető díszoklevelet.
