Holczreiter

Sándor

Hányatott sors jutott osztályrészül a szegény családból származó, 1946. július 18-án Füzesabonyban született, 53 évet élt Holczreiter Sándornak, az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó súlyemelőnek.

Biográfiájának „civil részéből” leginkább az ismert, hogy folyamatosan megélhetési gondokkal küszködött a sokgyermekes família. Holczreiter Sándor, aki korán elvesztette szüleit, az egri Dobó István Gimnáziumban érettségizett 1964-ben, kőműves szakvizsgát tett, üzletvezetői képesítést szerzett, az 1990-es években az almásfüzitői utasellátót vezette. 1999. december 14-én bekövetkezett haláláig Tatabányán élt.

A hatvanas évek végétől vált egyre ismertebbé a neve a sportágban, rendre javuló teljesítményének köszönhetően. A 156 centis, sovány kamasz erősödni akart, ezért merészkedett el az Egri Előre edzésére, ahol 1964-től Tóth Elemér irányításával megismerte a súlyemelés technikáját. 1966-ban, már Csepelen, a helyi híres klubban négyszer javította meg súlycsoportjában a nyomás ifjúsági világrekordját. Az Eger és a Csepel után 1968-tól a Budapesti Honvéd, 1969-től az Oroszlányi Bányász, 1970-től pedig a Tatabányai Bányász súlyemelője volt, légsúlyban és lepkesúlyban versenyzett, jelentős eredményeit utóbbi súlykategóriában érte el. 1967-től szerepelt a magyar válogatottban.

A nemzetközi porondon az 1967-ben légsúlyban, 1969-ben lepkesúlyban szerzett két magyar bajnoki cím birtokában mutatkozott be, az Eb-n és a vb-n is ötödikként végezve. Az 1970-es szombathelyi Európa-bajnokságon már ezüstérmet szerzett, majd ugyanabban az esztendőben Columbusban rendezett vb-n visszhangos sikert aratott: lepkesúlyban világbajnok lett, 342,5 kilogrammos összetett világrekorddal. Ez gyakorlatilag örök érvényű csúcseredmény, mivel megjavítania másnak nem sikerült, 1973. január 1-től pedig már nem is lehetett megdönteni, mivel a nemzetközi szövetség – veszélyesnek ítélve a fogásnemet – a nyomást eltörölte, s azóta csak két fogásnem, a szakítás és a lökés eredményei adják ki az összetettet.

Az 1971-es limai vb-n, jóllehet nyomásban is világcsúcstartó volt, 7,5 kilóval elmaradt saját összetett rekordjától, s a második helyen végzett, részben azért is, mert egyre nehezebben tudta hozni a súlyát, a fogyasztás pedig mindinkább negatívan hatott a teljesítményére. Az egykori beszámolók szerint az 1972-es müncheni olimpia előtt két hét alatt nyolc kilót kellett leadnia, de a fellépése előtti este még mindig 70 deka plusz volt rajta. A szaunában elájult és a klinikai halál állapotába került, háromnegyed óráig tartott, mire sikerült újraéleszteni. A csapatvezetés vissza akarta léptetni, de Holczreiter ragaszkodott az induláshoz. A legyengült versenyző így is 327,5 kg-os eredményt ért el, amivel a világbajnok lengyel Zygmunt Smalcerz és az ezüstérmes diósgyőri Szűcs Lajos mögött a harmadik helyet szerezte meg lepkesúlyban, vagyis az 52 kilósok között.

Pályafutása egészét tekintve az ötkarikás bronzon kívül összesen nyolc világbajnoki és nyolc Európa-bajnoki érmet nyert, 1971-ben idehaza az év súlyemelőjévé választották. A válogatottságtól 1972-ben vett búcsút, az aktív sportolást pedig 1974-ben fejezte be. Visszavonulása után az Egri Dózsa súlyemelő-szakosztályának vezetőedzőjeként tevékenykedett, majd a vendéglátóiparban helyezkedett el. Miután munkahelyét privatizálták, alkalmi munkákból és segélyekből élt. A vendéglátóiparban próbálkozott, a tatabányai utasellátó restijét vezette, de a privatizálást követően 1990-től már nem volt állandó munkahelye, alkalmi munkából és segélyekből próbálta öttagú családját eltartani. 1999. december 14-én, 54 éves korában hunyt el Tatabányán, a füzesabonyi temetőben helyezték örök nyugalomba, szülei mellé.

Tiszteletére a Tatabányai Sport Club Holczreiter Sándor-emlékversenyt rendez 2010-től, 2019 decemberében emléktáblát avatott a városi sportcsarnokban az Összefogás Füzesabonyért Egyesület.