Az ólomsúly örökös magyar bajnoka
Akár örökös abszolút magyar bajnoknak is tekinthetjük Ecser Károlyt, súlyemelősportunk kiemelkedő alakját, aki olimpiai ötödik helye mellett világbajnoki bronzot és többek között Európa-bajnoki aranyat is gyűjtött az ólomsúlyúak között.
Elsőként emelt fél tonnát
Ami az „abszolutizmust” illeti, Cegléd szülöttje, aki 1931. október 22-én látta meg a napvilágot, első – egyszersmind eddig utolsó - magyar súlyemelőként ért el a háromfogásos rendszerben 500 kilogramm feletti eredményt összetettben, ami már csak azért sem ismételhető meg többé, mert 1973-tól a nyomást eltörölték, az pedig merő képtelenségnek tűnik, hogy bármely honfitársunk is fél tonna fölé jusson csupán két fogás, a szakítás és a lökés eredményeinek összesítése alapján.
Huszonhárom évesen lett súlyemelő
Ecser Károly Cegléden járt iskolába, a később öttusában válogatott kerettagságig jutott bátyjával és ifjúkori barátaival a városi uszodában került közelebbi ismeretségbe az úszó- és vízilabdasporttal, de örömét lelte a labdarúgásban is. Még sorkatonai szolgálata idején is távol állt tőle a súlyemelés, csak 23 évesen csöppent bele a súlyos tárcsák világába. A visszaemlékezések szerint Budapesten kezdett el dolgozni, aztán egy szép napon elkísérte barátait a súlyemelőedzésre. Ha már ott volt, első alkalommal a feje fölé emelte a mázsás koloncot, innentől fogva pedig már nem volt visszaút, egy újabb elkötelezettel gyarapodott a sportág. 1961-ben került be a válogatott keretbe, és még ebben az évben országos csúcstartó lett nehézsúlyban.
Ötszáz kiló fölé jutott több ízben is
Ami a klubjait illeti, 1954-től a Budapesti Dózsa, a Vasas Izzó, a Csepel Sport Club, majd a Tatabányai Bányász Sport Club versenyzője volt, s legtermékenyebb időszakában, 1961 és 1966 között sorozatban hatszor lett övé a hazai egyéni felnőttbajnoki cím. Utóbbi alkalommal kereken 500 kilóval győzött a 90 kilósok kategóriájában. A bűvös határértéket amúgy még három világversenyen érte el, illetve szárnyalta is túl. Az egyik legértékesebb ilyen „túllépéssel” az 1964-es nyári olimpián, Tokióban szolgált, ahol – térdében porcsérüléssel versenyezve! - nagy magyar csúccsal, 507,5 kilogrammal lett ötödik úgy, hogy nyomásban 175, szakításban 147,5, míg lökésben 185 kilót teljesített. Az 1965-ös 505 kg-os összetettje Európa-bajnoki aranyat ért Szófiában, abszolút legjobbja pedig a konyhára világbajnoki bronzérmet hozó, az évi teheráni 522,5 kg volt, amikor is fogásnemenként 177,5–155–190-es eredménysorral jelentkezett.
Olykor kevesebb is elég volt a dobogóhoz
A fél tonna alatti összeredmény is elegendő volt számára a dobogós helyhez 1964-ben, a moszkvai kontinensviadalon, ahol a 490 kg Eb-ezüstre jogosította, és szintén Európa-bajnoki második lett 1962-ben, Budapesten 482,5 kilogrammal, amely egyúttal világbajnoki negyedik helyet is hozott neki. Első világversenyes medálját – egy bronzot – 1961-ben a csapat újoncaként még 455 kilogrammos összteljesítménnyel szerezte meg a 130 kiló feletti testsúlyú emelő, akinek utolsó fellépése a válogatottban 1966-ban volt. A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója elismerést 1962-ben érdemelte ki, az aktív sportolástól 1969-ben vonult vissza.
Edzőként is nagyot alkotott
Még versenyzett, amikor 1967-et írtunk, és jövőjére gondolva súlyemelőedzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után egy ideig az utánpótlás-válogatottnál dolgozott, majd a szakosztály vezetőedzőjeként egy évtizeden át Leninvárosban – az egykori Tiszaszederkényben, majd 1991-től Tiszaújvárosra átkeresztelt településen - tevékenykedett. Szülővárosában 1982-től a helyi szakosztály 1995-ös megszűnéséig a Ceglédi VSE vezetőedzője volt, számos sikeres tanítványa közül a legmagasabbra az olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Kőszegi György jutott.
Ecser Károly élete utolsó éveit Ceglédbercelen töltötte, itt is hunyt el 2005. április 6-án.