Ambrózi

Jenő

Esetében az ifjabb kötelező megjelölés, hiszen az édesapja, idősebb Ambrózi Jenő is kiváló súlyemelő volt. Míg a 11-szeres országos bajnok édesapa azzal vált igazán ismertté, hogy 1942-ben, a könnyűsúlyúaknál nyomásban 109 kilóval az első világcsúcsot állította fel a magyar súlyemelők közül, fia olimpiai hatodik helyezésével igazolta, hogy az alma nem esett messze a fájától.

Az ifjabbik Ambrózi az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon végzett pontszerző helyen úgy, hogy – szintén könnyűsúlyban, vagyis a 67,5 kg-osok között - 427,5 kilóig jutott összetettben. Megjegyzendő: az olimpiai bronzéremhez tíz kilogramm hiányzott neki. Teljesítményét minősíti, hogy a kategóriában 18 ország 22 versenyzője indult.

A Csepel SC 164 centis kiválósága a nyomás olimpiai búcsúját jelentő müncheni olimpián, amely akkor még világbajnokságnak is számított, az említett fogásnemben 142,5 kilót teljesített, amivel vb-ötödik lett. Ugyanebben a pozícióban végzett lökésben is, ahol 165 kg-ig jutott, csak szakításban kellett beérnie 120 kilóval. Legjobb világbajnoki szereplését 1974-ben, Manilában produkálta: a 165 kilós lökése negyedik helyet ért.

Európa-bajnokságon kétszer volt negyedik helyezett: az 1973-as kontinensversenyen – ahol már nem szerepelt a nyomás a programban – lökésben 165-tel, összetettben pedig 290 kilóval végzett dobogó közelben. Viszont a gyengébbik fogásnemének számító szakításban még kiemelkedőbbet nyújtott: a 125 kiló Eb-bronzérmet jelentett számára Madridban.

Idehaza hosszú időn keresztül verhetetlennek bizonyult: 1972 és 1976 között megszakítás nélkül ötször lett magyar bajnok könnyűsúlyban. Az olimpia évében – még a háromfogásos rendszerben – 420 kilóval győzött, míg a négy további címe közül az 1973-ban emelte a legtöbbet: akkor – 125-ös szakítással és 167,5-es lökéssel – 292,5 kilogrammos összetett eredménnyel győzött. Csapatbajnokságot 1968-ban, 1971-ben és 1972-ben nyert a Csepellel.