Egri

Gyula

Egri Gyula 1923. április 13-án született Tatabányán, munkáscsaládban. A polgári iskola 3 osztályát elvégezve lakatosinasnak állt. Tizenhét évesen segéderőként a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nél kezdett dolgozni. 1943-ban belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), amely munkáját röplapok terjesztése jellemezte. Az ország szovjet megszállását követően aktív tagja lett a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (MADISZ), ekkortól egyre nyíltabban agitált a Magyar Kommunista Párt (MKP) mellett, amelynek aktivistája, 1945-től tagja lett.

Mint aktív, ambiciózus fiatal szimpatizánst az 1948-ban nevet váltó kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezetése a „kirakatként” is kezelt bányászváros, Tatabánya teljhatalmú párttitkárává tette. A Rákosi-korszakban és az azt követő Kádár-rendszerben a „munkás-paraszt hatalom” megkülönböztetett módon kezelte a bányász- és az iparvárosokat, közte Tatabányát is. Ideológiai képzettségének hiányát féléves pártiskolai továbbképzéssel pótolta. Az iskola elvégzését követően a Komárom-Esztergom megyei pártbizottságon kapott osztályvezetői pozíciót. Az 1940-es évek végén, amikor a kommunista tábor a „harmadik világháborúra” készült, az erőteljes iparosítás időszakában – ami a fegyvergyártást, s ezáltal a Magyar Néphadsereg minél jobb hadianyagokkal történő ellátását szolgálta – a régóta tervezett, Mohács mellé elképzelt vasmű párttitkárává nevezte ki a párt. Miután a vasmű országhatárhoz közeli helyét – az elhidegülő magyar–jugoszláv viszony miatt – a szovjet tanácsadók iránymutatása alapján északabbra jelölték ki, és Dunapentele falu, a mai Dunaújváros – akkori nevén Sztálinváros – mellett kezdték el építeni, párttitkári megbízatása megszűnt.

Ezt a számára nem kedvező döntést ellentételezte a pártvezetés 1950 januárjában, ekkor ugyanis megkapta a Baranya megyei pártbizottság agitációs és propagandatitkári posztját, amely hasonlított korábbi Komárom-Esztergom megyei funkciójához. Viszonylag rövid baranyai működését követően Heves megyébe helyezték át, ahol a megyei pártbizottság titkára lett. 1952-ben visszahelyezték Baranyába, ahol hevesi posztjával azonos szerepkört bíztak rá. 1953-ban az Országgyűlés tagjává is megválasztották.

1954-ben – még egy szintet feljebb és igazán fontos területre lépve – belügyminiszter-helyettes lett. Az MDP vezetése az év májusában a Központi Vezetőség tagjává, majd alig egy évvel később annak titkárává nevezte ki. Politikai pályája csúcsára ekkor, 31 évesen ért fel, ugyanis a Központi Vezetőséghez tartozott a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya – ezen keresztül ismerkedett meg a sportüggyel is –, illetőleg a kiemelten fontos Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnökségének a felügyelete is. Ő is egyike volt Rákosi „ifjú tehetségeinek”, akik harmincadik életévük táján kerültek az ország legmagasabb beosztású vezetői közé.

Az 1956-os forradalom kitörésekor, a Központi Vezetőség október 24-én hajnalban befejeződött ülésén leváltották pozíciójából, majd november közepén a Szovjetunióba távozott, ahonnan a röviddel azelőtt létrejött állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) engedélyével, 1957 márciusában tért haza. Miután személye nem került tiltólistára, a hevesi megyeszékhelyre, Egerbe, két évvel később pedig ismét Baranya megyébe helyezték, mindkét helyen a párt első titkáraként.

1962-ben a sportélet irányításában találtak helyet számára – a korszakra jellemző volt a második-harmadik vonalbeli pártmunkatársak effajta kiszámíthatatlan mozgatása –, és megtették a Magyar Testnevelési és Sport Tanács (MTST) elnökévé; a szervezet 1963. november 11-től Magyar Testnevelési és Sportszövetség (MTS) néven működött tovább. Tisztségéből fakadóan 1964-ben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is lett, a pozíciót 1969-ig töltötte be. 1963 végén a pártvezetés – a névváltoztatással párhuzamosan – a végletes centralizáció évei után kísérletet tett a sportirányításban is egyfajta „társadalmi önigazgatási modell” bevezetésére – végeredményben kevés sikerrel, ahogy ezt a korszak olimpiai és egyéb világversenyeken elért eredményei mutatták. A sport területén eltöltött évei idején kezdett tömeges méreteket ölteni a magyar labdarúgásban az eredmények befolyásolása, a „bunda”, ami aláásta a sport tisztaságát, és az egész magyar labdarúgósportra rányomta a bélyegét. Sportvezetői munkássága idején, az ő tudtával befolyásolták a legendás kapus, az ellenzéki gondolkodású Grosics Gyula karrierjét, miután 1962-ben nem engedték az FTC-hez igazolni.
1969 novemberében a párt, immár harmadszor, újra Baranya megyébe küldte, ahol korábbi pozíciójához hasonlóan a megyei pártbizottságot vezette. Fiatalon, negyvennyolc évesen, 1972. január 11-én halt meg Pécsett. Dísztemetésére január 15-én került sor a pécsi Központi temetőben.