Tollával segítette az üldözött MTK-t
Barcs Sándor 1912-ben, Szegeden született Bartsch családnéven, szülei Bartsch Sándor pedagógus és Wack Margit voltak. Fiatalon a labdarúgás vonzotta, Nagyváradon és Budapesten játszott amatőr labdarúgócsapatokban, mérkőzéseken is részt vett. 1933–1937 között Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezőgazdasági szakán tanult, de az újságírói pálya is vonzotta. 1929-től publikált, az Újság és a Nemzeti Sport hasábjain jelentek meg írásai. Újságíróként 1940-ben cikksorozatokat írt a jobboldali befolyással bíró sporthatóságoktól üldözött MTK érdekében, segítette az egyesületet politikai harcában. A klub mindig szívügye volt, 1988-ban a 100 éves MTK történetének összeállítása, szerkesztése (a könyv Száz éves az MTK-VM Sportklub címmel jelent meg) is az ő nevéhez fűződött.
Fontos pozíciók a médiában, a politikában
Közéleti érdeklődése pártpolitikai vonalon kezdődött, a Független Kisgazda Pártba (FKGP) 1943-ban lépett be, és 1949-ig volt a tagja. 1945 után a Szabadság című lap szerkesztője, a Magyar Távirati Iroda felelős szerkesztője (1945–1946), majd 1950-ig a Magyar Rádió elnöke volt. Ezzel egy időben (1948–1949) az FKGP alelnöki pozícióját töltötte be a párt megszüntetéséig. 1950-től három évtizeden át volt a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója.
1947 és 1990 között országgyűlési képviselőként is tevékenykedett, 1953–1975 és 1980–1989 között az Elnöki Tanács tagja volt. Népi ülnök volt a Rajk László és társai elleni koncepciós perben. 1966–1990 között az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke, egyben az Interparlamentáris Unió Tanácsának tagja volt. 1965–1974 között a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökének is megválasztották.
MOB-társelnök és az MLSZ elnöke
A sport mindenkor fontos szerepet játszott az életében, sportvezetői működése szorosan összekapcsolódott a labdarúgáson kívül a számára nagyon fontos és szeretett sportegyesülettel, az MTK-val. A Független Kisgazdapárt (FKGP) színeiben kapcsolódott be a magyar sportéletbe. 1945-ben az első – szovjet befolyás alatt álló – állami sportirányító szervezet, a Legfelső Ötös Sporttanács tagja lett, mely tisztségét 1947-ig töltötte be. Rövid ideig, 1947–1948-ban a Magyar Olimpiai Bizottság társelnöki tisztségét kapta meg, pártmegbízatásként. (Az elnök ebben az időben a Magyar Kommunista Párt megbízásával – egyébként a főváros élelmiszer-ellátásával foglalkozó, a sportélethez szorosan nem kapcsolódó – Jámbor Alajos volt.) Barcs az Aranycsapat sikereinek éveiben, 1948–1950 között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) alelnöke, 1950-től 1963-ig pedig elnöke volt.
Ő volt a labdarúgó KEK ötletgazdája
Barcs Sándor javasolta az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) megszervezését. Előbb a KEK szervezőbizottságának, majd 1962-től 1966-ig az UEFA végrehajtó bizottságának tagja volt. 1966-tól az UEFA alelnöke, 1970-től első alelnöke, majd Gustav Wiederkehr elnök halála után, 1972–1973-ban megbízott elnök lett. Az UEFA-ban Artemio Franchi elnöki hivatalba lépése után megválasztották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé (1973 és 1976 között töltötte be ezt a pozíciót), és a világbajnokságok szervezőbizottságában a szűkebb vezetőség tagja, valamint négy évre a Játékvezetői Bizottság elnöke lett.
Csaknem száz esztendőt élt; 98 éves korában hunyt el, 2010-ben.
Könyvei, kitüntetései
Újságírói vénáját több sikeres könyv is jól jellemezte: Diadal Helsinkiben (1952), A magyar csapattal Chilében (1962), A modern olimpiák regénye (1964, 1968) – angolul is, A földgolyóról jelentem (1969).
A magyar állam több kitüntetéssel ismerte el tevékenységét: Magyar Szabadság érdemrend ezüst fokozat (1946), Kossuth-érdemrend (harmadik osztály) (1948), Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozat (1960), Munka Érdemrend (1962), Rózsa Ferenc-díj (1971), A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1980).
1979-ben megkapta Ausztria Nagy Ezüst Érdemrendjét, 1980-ban pedig az UEFA örökös tiszteletbeli tagja kitüntetést.
