Gerebics

Roland

Gyermekkorának nagy részét testvére baráti társaságával töltötte, ahol ő volt a legfiatalabb, ami bizonyításra késztette. Biciklizni, fára mászni is velük tanult meg, de a legmeghatározóbb időket a „Kis teniszpályán” töltötte, ahol a fűzfői gyerekek játszani és sportolni gyűltek össze. Télen fellocsolták a pályát és azon korcsolyáztak, nyáron pedig fociztak. Édesanyja is sportoló, kézilabda kapus volt. A kis Roland gyermekként elhatározta, hogy anyukája nyomdokaiba lépve kézilabdakapus lesz. Rengeteg sportot kipróbált atletizált, úszott, triatlonozott és a „Legjobb kapus” díjat is többször megszerezte. 1989-1990-es tanévben Veszprém Megye Legjobb Atlétája volt három tusában, általános Iskolai Diákolimpia megyei és országos versenyeken indult, csapatban és egyéniben is jó eredményekkel, sőt a Nitrokémia kereteiben focizott is, de ez a sport nem fogta meg. Édesanyja és bátyja motiválta a sportra, akikre büszkén nézett fel. Rolandnak nem voltak poszterei a szobájában, nem voltak példaképei. Családja sport iránti szeretete mutatta pályafutása során az utat. Már korán ráérzett a versengés ízére. Sokkal jobban élvezte a sikerhez vezető utat, a versenyt, mint magát az eredményeket.

A lövészettel 13 évesen véletlenszerűen találkozott. Kerékpározni indult és a megszokott útról a hangos durrogások hallatán letért. A lőtér kapujában megállva csodálta a lövész edzést, amikor Székely Dénes, az akkori vezetőedző felfigyelt rá és megkérdezte mit szeretne. Roland bevallotta, hogy a hangos fegyverek és a kerítés miatt, nem mert tovább menni, de nagyon tetszik neki, amit lát. Ekkor Dénes behívta, és puskát adott a kezébe. Az első korongot elhibázta, de az edző meghívta a következő tavasszal induló edzésre. Roland fél év múlva, ott állt a kapuban és elkezdődött 27 éven át tartó pályafutása. A lőtéren nagyon jó közegbe került, ahol mindenki ismert mindenkit, egy jó, összeszokott egyesületi légkör alakult ki. A rendszerváltás utáni időszak a klub életében is komoly változást hozott. A sportolóknak maguknak kellett megfizetni a lőszert. Korábban 30-40 ember edzett a pályán, de a változásnak köszönhetően már csak 1-2 sportolónak tudtak ingyenes felkészülést biztosítani. Roland tehetsége hamar megmutatkozott így a támogatott sportolók közé került.

13-14 évesen már határozottan és világosan tudta, hogy mit szeretne elérni, Olimpiai és Világbajnok akart lenni és ezért mindent meg is tett. A 94-es junior országos bajnokságot mondaná az első komoly versenyének, amit rögtön meg is nyert, és ezzel kijutott az 1995. évi junior világbajnokságra, ahol 125 korongból 115 találatot ért el. 1995-ben az első világkupáján is részt vett Olaszországban. 1998-ban szerzett olimpiai kvótát, és nemcsak eljutott a sydneyi olimpiára, hanem ötödik helyen végzett. "Van hiányérzetem, lehettem volna jobb is, de a hajrában gyermeteg hibákat vétettem: a döntőt elizgultam, agyonnyomott a teher." Hetente legalább egyszer foglalkozott vele sportpszichológus, aki a mentális egészségét segítette. Ilyenkor a meditáció, a koncentráció, megnyugvás vagy a felspannolás különböző technikáit sajátította el. Hétvégenként versenyre és nem bulizni járt, a sportnak élt. Fiatalkori lemondásait mégsem tekinti negatívumnak, mert szerette, amit csinált. 2004-ben nem jutott ki Athénba, de felkészítője volt egy külföldi társának, aki meg is nyerte a játékokat.

A 2008-s pekingi olimpián a 9. helyet szerezte meg, egészen egyedi körülmények közt. A selejtező után még a hatodik helyen állt 136 körös teljesítménnyel, három olimpiai bajnokkal holtversenyben. A hatos döntőbe csak egy versenyző juthatott be. Az ilyenkor szokásos szétlövésben, a hirtelen halálban a kilencedik helyre csúszott. Aktív sportolói pályafutását 2018-ban fejezte be. A sportért sok mindenről lemondott, ám ezekre nem negatívumként tekint. A legnagyobb áldozatnak talán azt tartja, hogy későn tudott elkezdeni stabil egzisztenciát építeni. A sport, amit választott, nem egy siker és pénz orientált sport. Visszagondolva merész döntésnek tartja, hogy erre a pályára lépett, de ma is úgy gondolja, eredményeit nem érhette volna el, ha munka mellett próbált volna felkészülni. Az embernek 100, inkább 110 százalékosan kell céljai felé fordulni, hogy elérje azokat. Legmeghatározóbb edzője Putz István volt, aki mindig mellett állt, a mai napig baráti kapcsolatot ápolnak. Ő az az ember, akire igazán felnéz, akinél korrektebb embert nem ismer, akire mind a mai napig számíthat.

Jelenleg stabil egzisztenciális hátterének megépítésével foglalkozik. Sportsikereit nem igazán élte meg, nem volt fontos számára. Rolandot a sport iránti szeretet, a cél eléréséhez vezető út hajtotta. A kupák, az érmek csak hab volt a tortán. 2018-ban indult az utolsó országos bajnokságon, amit meg is nyert. De azóta egyetlen alkalommal sem vette kézbe a fegyverét. Sok minden megváltozott az életében és egy nehéz, fájdalmas időszak következett. Elvesztette a teljes családját és képtelen volt versenyezni ezzel a teherrel. 2021 nyarán volt először kedve ahhoz, hogy kimenjen egy lőtérre. De váltott, és csak edzői titulusban kezdett el újra foglalkozni a lövészettel. Pár hónap edzés után egy fiatal lány tanítványa rögtön megnyerte a felnőtt országos bajnokságot, ami nagy öröm volt számára és bebizonyította, hogy edzőként is jó teljesítményre képes. 2019-ben megválasztották a Veszprém Megyei Sportlövők Szövetség elnökének, és ő végzi a megyei adminisztratív munkát ebben a sportágban. Azt még nem tudja, hogy valaha versenyzőként kezébe veszi-e a fegyvert, egyelőre nem gondolkozik ezen. Közben elkezdte a vállalkozását is építeni, egyáltalán nem igazán unatkozik az életben.

Az elmúlt három évben minden szabadidejét a testvére kislányával töltötte és imád vele lenni. Nagyon szereti a barátait, akikkel szintén sok időt tölt. Rengeteget járnak a szabadba sétálni és kirándulni, és sokat viszi sportolni az unokahúgát. Uszodába, lovagolni és teniszezni, biciklizni.