Szepes
Gyula Béla József

Olimpiai és világbajnoki résztvevő. 1931-ben északi összetett egyéniben, 1932-ben síugrás csapatban nyert magyar bajnokságot, hivatásos katonaként többször nyert hadseregbajnokságot.

Születési hely
Igló
Születési idő
1899. aug. 18.
Halálának ideje
1985. márc. 2.
Halálának helye
Budapest

Sportpályafutása

Szepes Gyula 1919 és 1933 között a MAC síelőjeként elsősorban sífutásban és síugrásban versenyzett. Legnagyobb vetélytársa testvére, a síelésben és atlétikában is olimpikon Szepes Béla volt. Szepes Gyula síelőként 1931-ben északi összetett egyéniben, 1932-ben síugrás csapatban nyert magyar bajnokságot, hivatásos katonaként többször nyert hadseregbajnokságot is. 1928 és 1933 között szerepelt a magyar válogatottban, részt vett a St. Moritz-ban rendezett 1928-as téli olimpián, ahol 18km-es sífutásban indult, de feladta a versenyt. 1933-ban az innsbrucki világbajnokságon a 18 km-es sífutásban indult, és helyezetlenül végzett. Az 1928-as olimpia megnyitóünnepségén Szepes Gyula volt a magyar csapat zászlóvivője. 1924-ben is az olimpiai keret tagja volt, azonban a szövetség anyagi helyzete miatt nem került be a hivatalos csapatba. Ennek ellenére saját költségén benevezett, de a chamonix-i versenyen nem indulhatott, mert nevezését, mint elkésettet nem fogadták el.

Katonatiszti pályfutás

Ludovika Katonai Akadémiát végzett katonatisztként részt vett a második világháborúban. 1942-től 1944-ig Kassán szolgált, majd Kárpátalján és Felvidéken harcolt. Mint híradós katona a második világháború alatt kétszer is hadifogságba esett. 1949 és 1950 között a Zalka Máté Hiradótiszti Iskolán tanított, majd technikusként dolgozott az Egyesült Izzónál.

Egyesületei

1919 — 1933
Magyar Azlétikai Club
Budapest

Eredményei

1928
St. Moritz
Svájc
II. téli olimpiai játékok
1928
St. Moritz
Svájc
II. téli olimpiai játékok