Sportpályafutása
Petrán Pál a Komárom megyei bányásztelepülésen, Oroszlányban született. A második világháború befejezése után a család gyakran ingázott Magyarország és Csehszlovákia között; 11 éves koráig leginkább Pozsonyban élt és tanult. Édesanyját korán elvesztette, majd Budapestre költözvén ismerkedett meg a sakkal, mivel a Kulich Gyula (ma Kálvária) tér mellett laktak. Sokat csellengett egyedül, és nézte a királyos játék (és a kártyalapok) szerelmeseit a parkban. Ennek köszönheti, hogy sakkozó lett, sok más mesterhez hasonlóan. Általános iskolás korában a JOSI-ba került Papp Béla növendékeként, majd szakmunkásképzőbe jelentkezett esztergályosnak, és így a Ganz-gyár sakkozója lett, végül Forró Egyed átigazolta a Kulich SK-ba.
Az iskola elvégzése után kezdetben a szakmájában dolgozott, később fél sportállásba került és egyre komolyabban foglalkozott a sakkal, ezért az eredmények sem maradtak el: az országos ifjúsági bajnokságokon kétszer ezüstérmet vehetett át. A Honvédban – ami második otthonává vált – végigjárta a ranglétrát, és Ozsváth András lett a mestere. Itt már professzionálisan (sportinstruktori státuszban) versenyzett közel ötven éven keresztül a klubhűséggel példát mutatva a fiataloknak. A mesteri titulust 1969-ben, a nemzetközi mesterit 1976-ban szerezte meg. Ettől kezdve két évtizedig a magyar bajnoki döntők gyakori résztvevője volt, összesen tíz alkalommal; legjobb eredménye az 1978-ban kivívott 3. helyezés. Emellett az erős mezőnyű Budapest-bajnokságokon is „örökös” indulónak számított, és nemegyszer dobogón végzett. 1976-ban egyedül győzött.
Határon túl is jól cseng a neve
Petrán Pál közel háromezer partija szerepel az adatbázisokban. Nagy előszeretettel játszott magyar openeken és körversenyeken, ritkábban külföldön (főként Jugoszláviában), mégis jól csengett a neve a határon túl is. Fénykorában mindenki tudta róla, hogy nagymesteri játékereje van, amit a legmagasabb Élő-pontszáma is mutatott: 2485. A magyar válogatottban is helyet kapott néhányszor, és az 1992-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepelt a magyar B csapatban. A Honvéd gárdájával kétszer ért el 2. helyezést a BEK-ben (1988, 1993).
Edzőként
1989-ben kezdett el edzősködni az akkor Budapestre érkező Almási Zoltán mellett, aki világklasszissá vált a szárnyai alatt. Később Balogh Csaba is hasonló pályát futott be vele. Utóbbi tanítványa sikerei miatt 2003-ban megkapta az Év edzője címet. Aktív pozíciós stílusa szakkönyvekbe illő, jól illusztrálva a régi sakkiskola tanításait, amit a számítógépkorszakban is érdemes tanulmányozni. Igazi őserőként tűnt fel, és életét a sakkozásnak, vagy ahogyan ő fogalmazott, a fakirály kergetésének áldozta.