Papp

Béla

Papp Béla hatgyermekes, szegény sorsú családba született. Hétévesen ismerkedett meg a sakkjátékkal, amelynek oktatására felnőtt éveinek többségét teljes mértékben feláldozta. Béla bácsi – mert ő minden sakkozó Béla bácsija volt! – 1956-ig a MÁV-nál dolgozott mérlegképes könyvelőként, de akkor egy átszervezés miatt „szabadon igazolhatóvá” lett... Ő pedig húzott egy merészet, és korábbi életformáját feladva tehetséges gyerekek felkutatására adta a fejét. 1957 szeptemberében a XIII. ker. Tanács támogatásával megalakította az Angyalföldi Sportiskola sakkszakosztályát. Az akkori Thällmann (ma: Fiastyúk) utcai általános iskola volt a bázisa. Fáradhatatlanul tartotta Budapest XIII. kerületében a sakkszimultánokat, ahonnan azután kiemelte a tehetségesnek tartott fiúkat és lányokat. Az Angyalföldi Sportiskola (ASI) sakkcsapatát már 1957 őszén benevezte a kerületi II. osztályú bajnokságba. (Később, 1959-ben életre hívta fiókcsapatát a Józsefvárosi Sportiskolában.) Az ASI-ban nevelt tanítványai minden évben feljebb léptek egy-egy osztállyal, így 1963 őszén már a felnőtt országos csapatbajnokság I. osztályában bizonyíthatták tehetségüket, szorgalmukat, felkészültségüket! Béla bácsi akkoriban érettségiző átlagkorú legénysége simán bennmaradt az ob I-ben, mígnem 1964-ben érthetetlenül feloszlatták az ASI-t (ahogy Béla bácsi nevezte, az „Asivárost”).

A kizárólag a sakkoktatásnak, a tanítványainak élő, végtelenül kedves Béla bácsi keze alól komoly sakkozók hosszú sora került ki. Adorján András olimpiai bajnok, későbbi világbajnokjelölt és Faragó Iván nemzetközi nagymesterek tőle kapták az alapokat, miként a női nemzetközi nagymester, a hétszeres ezüst és négyszeres bronzérmes olimpikon, Verőci Zsuzsa is. Rajtuk kívül Tompa János, Nagy Ervin, Geszosz Pavlosz és Petrán Pál nemzetközi mester lett, mögöttük pedig erős mesterek és mesterjelöltek adták a stabil hátországot. Kristálytiszta és következetesen betartott elveire, gondolkodásmódjára jellemzésül egy rövid történet. 1962-ben az ASI már az ob II-ben szerepelt, amikor jelentkezett nála Kiskunfélegyházáról az akkor 14 éves Vadász László (aki 1978-ban tagja volt az olimpiai bajnok magyar csapatnak). Szeretett volna az ASI-ba igazolni, Béla bácsi viszont köszönettel elhárította a nyilván komoly erősítést ígérő Vadászt azzal, hogy nem fog mások tollaival ékeskedni. Így kizárólag saját nevelésű iskolásokkal érkezett meg 1963 tavaszán az ASI a felnőtt élvonalba. Az irigyeket persze irritálta ez a világszenzáció. Béla bácsi a rengeteg teendő mellett a saját versenyzését elhanyagolta. Így csak a JOSI, majd az ASI megszüntetését követően játszott aktívabban. Személyes örömömre 1969-ben egy nagyon erős mezőnyű, hazai sakktornán ő is megszerezte a sakkmesteri címet. Élete utolsó 12 évében (1976-1988 között) a Statisztikát vezette vissza az ob I-be. 1986-ban kapta meg a mesteredzői kitűntetését, kései elismeréseként edzői tevékenységének.

"Igen, Papp Béla sakkmester, mesteredző (1920 – 1988) egy tündér volt. Egy hajlott hátú, ritkuló hajú (és fogú...) tüneményes ember, akiért mi, tanítványai rajongtunk. Pedig őrült volt. Legalábbis az átlagemberek szemében, hiszen egy napon úgy döntött, hogy megbecsült, jó keresetű könyvelőből éhenkórász lesz életfogytig. Vagyis a gyerekek és a sakk lángoló szeretete minden "józan megfontolás" fölé kerekedett benne, hasznos akart lenni, nem fontos! Azoknak, akik nem ismerhették őt, szavak nem jeleníthetik meg az ő varázslatos személyiségét. Egyetlen módon sejtheti meg mégis bárki, ki is volt ő: gondoljon valakire, akit nagyon szeret. Vagy nagyon tisztel. Vagy is. Hát ilyen ember volt a Béla Bácsi. Aki értünk élt, s aki halálában is a szeretett sakkozó ifjakat szolgálja. Mert ugyan mi haszna már neki az emlékére rendezett versenyekből? Rég megkapta odafenn megszolgált jutalmát."