Óbudai kiscsapatból indult
Budapesten született, a sakklépéseket kétévesen(!) tanulta meg keresztapjától, Holczinger Ferenctől, aki I. osztályú sakkozó volt. Harmadikos korában egyetlen lányként megnyerte békásmegyeri iskolája bajnokságát, és ezzel rögtön a korszak legendás nevelőklubjába, az Óbudai Petőfibe került. Itt a kissé különc vezető, Nagy Imre foglalkozásait gyorsan kinőtte; oktatását Egedi István FIDE-mester vette át. 1987-ben másik magánedzőjével, Vancsura Zoltánnal együtt átigazolt a legjobb honi utánpótlásképző egyesületbe, a Statisztikába, akikkel sűrűn jártak külföldre tapasztalatokat szerezni. Ekkor még kabalamacijával ült le a versenyeken a táblához, de tehetsége enélkül is hamar kibontakozott.
Sikerek úttörőnyakkendőben is
Édesanyja óriási áldozatok árán nevelte, félmagántanulóként járt iskolába. Kisdobos-olimpiákon aratott sikereit a pionírok között is gyorsan folytatta, nagy feltűnést keltve azzal, hogy 11 évesen megnyerte a három esztendővel nagyobbak korcsoportját. Ezek után meghívták a felnőtt női bajnokságra. A hazai korosztály kiemelkedő egyéniségének számított – ekkor már Tompa János nemzetközi mester tanította –, éremgyűjteményét a külhoni porondon is gyarapította; legfényesebb darabja az 1994-es U18-as Európa-bajnoki aranya volt, aminek az értékét az is növelte, hogy az érettségire készülve érte el. Ekkor lett női nemzetközi mester; a FIDE-mesteri címet 1992-ben szerezte meg.
A 90-es évek meghatározó magyar női játékosa
Úgy tűnt, profi sakkozó lesz, hiszen Mónika pályafutását sikerek övezték 1990 elejétől – amikor már Halász Tamás nemzetközi mester foglalkozott vele –, és családanyaként is eredményes maradt a sakkban. 1995-ben feleségül ment Tolnai Tibor nagymesterhez, gyermekük 1996-ban született meg. Ebben az évben lett magyar hölgybajnok, noha már kétszeres nyílt bajnok is volt (1995, 1996). Ekkortájt ifj. Károlyi Tibor és dr. Hazai László nemzetközi mesterek csiszolták tudását. A válogatottban 1992-ben mutatkozott be Európa-bajnokságon, amit még két szereplés követett 1997-ben és 1999-ben. 1998-ban és 2000-ben tagja volt a női sakkválogatottunknak a legrangosabb csapatviadalon, az olimpián. Sokat versenyzett – gyermekét magával víve –, és 2003-ban így szerezte meg a női nagymesteri titulust. Szakmai életcélját elérve tudatosan háttérbe szorult a sakkozás az életében, mígnem 2012-ben végleg befejezte a versenyzést. Közben informatikus mérnök és menedzser diplomát szerezett távoktatásban, és így a sakk utáni életében is jól boldogul.
Forrás
• Jakobetz László: Miért hagyják abba a nők a sakkot? (Budapest, 2008)
• Arcanum