Bán

Jenő

Bán Jenő a XX. század egyik legnagyobb sakkfilozófusa 1919. március 9-én született Dunapatajon. Nem volt könnyű gyerekkora, három hónaposan félárva lett, édesapját kivégezték, mert szembe ment a Tanácsköztársasággal... Iskolás éveiben kezdett komolyabban foglalkozni a sakkozással, már Budapesten. A Kölcsey Ferenc reálgimnáziumban élénk sakkélet zajlott, többek között Feldmann (Flórián) Tibor és Schneider Miklós voltak iskolatársai. Az érettségi után (1937) a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára járt öt évig, majd Bolognában fejezte be tanulmányait. Az általános orvosi bizonyítványt megszerezte, avatásáról nem tudunk. Szülész-nőgyógyász szeretett volna lenni, de hitelt érdemlően nem bizonyítható, hogy valaha is praktizált volna. Ezután már csak a sakkozás töltötte ki az életét - szerencsénkre. Elképesztően sokrétű ember volt, a sakk minden műfajában kiemelkedőt alkotott. 1945-ben lett mester, s utána három magyar bajnoki döntőben játszott (1947, 1948, 1952). Érdekesség, hogy csak egyszer versenyzett külföldön, Albániában, ahol megnyerte a tornát. Utánozhatatlan tanulmány- és feladványszerző volt éles logikával és csavaros, matematikusi észjárással. Leginkább Bláthy Ottó Tituszhoz hasonlítható. Első alkotása 1943-ban jelent meg, amit még több száz követett, s a harmaduk díjas lett! Különös érzéke volt a rekordfeladványokhoz.

A fentiekért 1960-ban sakkszerző mesteri címet kapott, s ez keveseknek sikerült két műfajban is. A levelezési sakkozásban mindez csak azért nem teljesülhetett, mert az I. bajnokságon (1941-1942) elért kiváló 5. helyezése után több ideje nem jutott erre. Hiszen ebben az időszakban (1945-1949) - rendkívül fiatalon - rábízták a második világháború után újjáalakult MADOS vidéki főtitkári posztját, valamint a Sakkhíradó szerkesztését is (1949-1950). Mindezek mellett nagyhatású és legendás sakkpedagógus és oktató volt. Ő valóban kiérdemelte a mesteredzői címet (az időpontja vitatott, 1961 tűnik reálisnak), hiszen százak-ezrek vettek részt előadásain az évtizedek alatt, leginkább a Tipográfiában és a válogatott keretekben. Nem csak szóban, hanem írásban is élvezetesen adott elő: három legjelentősebb könyve (A sakkjáték elemei, A végjátékok taktikája, Végjátékiskola), melynek (társ)szerzője volt, a magyar sakkirodalom legkiemelkedőbb munkái közé sorolhatók, ma is oktatnak a belőlük a trénerek!

Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a magyar sakkozás aranylapjaira tartozó szakírói, szerkesztői és sakktörténészi munkásságát. A Magyar Sakkéletnek 1951-től 1972-ig volt munkatársa és (felelős) szerkesztője, miközben a tanulmányrovatot is vezette. A Népszava sakkrovatát még ennél tovább - a halálos ágyán is - szerkesztette, 1953-1979 között. Dr. Bán Jenő a polihisztor, ám emellett bohém életű művész volt. Számtalan legenda kering róla. Sajnos kalandos és gazdag életútja nem tarthatott sokáig, mert 1979. november 12-én örökre lehunyta szemét, óriási űrt hagyva maga után. Szívesen olvastuk volna további kéziratban levő végjáték-könyveit a technikáról és a stratégiáról. Sakkszelleme ma is velünk él, és félő, hogy hozzá hasonló zseniális sakk-koponyára hosszú ideig várnunk kell... Bán Jenő nevét 2002 óta emlékverseny-sorozat őrzi Bács-Kiskun megyében.