Kotsis

Attiláné

Valamikor a 19. század végén, a 20. elején édesapja 11 testvérével szatócsboltja mellett a Tisza árterében úszott, szabadon élt vízzel, erdővel, mezővel, állatokkal. "Apámnak belement a mozgás a vérébe" - állította. Az első világháború után jött át Magyarországra és mint jogász szabálysértési ügyekkel foglalkozott, tanácsos, később főtanácsos lett. Édesanyja, Hajnaly Anna. Apja közhivatala révén Kincsesy Gabriella Wekerletelepen nőtt fel bátyával. "Ha tehettük, a bátyámmal és a többi fiúval rendre a szabadban lógtunk. Néha kibicikliztünk a katonai gyakorlótérre vagy a főtéren fociztam a fiúkkal. És igen, verekedtem, ha meg kellett védenem az igazamat." Édesapját nem zavarta, hogy lánya fiús és sportos, hiszen Szatmárnémetiből hozta magával a sport szeretetét, ahol az egyházi kollégiumban az atyák elég modern felfogásban nevelték a fiúkat – a hitoktatás mellett a testkultúra is szerepet kapott. Amire csak tudta, megtanította lányát. Édesanyja három dologhoz ragaszkodott: meg kell tanulnia teniszezni, zongorázni és táncolni. Meg is tanulta, így kétféle nevelésben részesült és ezt a vegyes gondolkodást, állandó képzésbe, munkába vetett hitet képviselte játékosként és később edzőként is. Édesapjáról így mesélt:

Alig volt 18 éves, amikor apját elvitték az oroszok. Soha többet nem látta. Az újonnan alakuló kormány polgári szemlélettel támogatta a sportot, a MAC-ban kosárlabdázott és a Vasasban atletizált, ahol remek eredményeket ért el. A budapesti rendőrség első női századának lett őrmesteri ranggal a sporttisztje. Azt a feladatot kapta, hogy a 110, többségében vidékről a fővárosba vezényelt lánynak tanítson sportmozgásokat. Ekkor jött át Szlovákiából Dr. Prohászka László, hogy megnézze az edzést és a sportolókból válogasson. "Felsorakoztattam a kis hölgyeimet, mutogatták, mit tudnak. Óhatatlanul bele-beleszóltam, hogy így ugorj, úgy ugorj, így csináld, úgy csináld. Prohászka az edzés után felsétált a főnökömhöz, és annyit mondott: „A 110 lányból egyetlen alkalmasat sem találtam, de az edzőnőt leigazolom.” Bár munka mellett az atlétikában és kosárlabdában is tagja lett a válogatott keretnek a rendőrségen napi parancsba kapta, hogy röplabdáznia kell, méghozzá rögtön egy meccsen. "Magam nem is röplabdáztam, atlétikában, kosárlabdában voltam jobb, aztán egyszer csak megjelentek az iskolákban a röplabdahálók, és az volt a parancs, hogy márpedig ezt a játékot űzni kell." Bár még nem értett a sportághoz, feltalálta magát, a helyezkedésre hamar ráérzett, az atlétika miatt jól ugrott, a tenisz miatt jó nagyokat ütött a labdába. Mivel nem tudta, hogy kell szerválni a teniszből ismert "forehanddel" próbálkozott. Úgy meglepődtek, hogy azonnal pont lett belőle. Ezt követően Németh Imre, a kalapácsvető olimpiai bajnok (1948, London) vette maga mellé a Ganz-gyárba.

Válogatott atléta és NB I-es kosárlabda játékos volt. A röplabdázásban 26 alkalommal volt felnőtt magyar válogatott 1949-től 1957-ig. 3 alkalommal volt magyar bajnok (1953, 1959, 1962), Magyar Népköztársaság Kupa-győztes, világbajnoki 6. (1952, Moszkva) és Európa-bajnoki 6. helyezett (1950, Szófia és 1955, Bukarest).

Edzői pályafutása híresebbé vált, úttörőnek tartják. Ő volt az első női edző, aki több olimpián irányította csapatát. Edzősködni a Ganz Villanyban kezdett. Közben nem csak a Testnevelési Főiskolát végezte el, hanem pedagógiából és pszichológiából is diplomát és szakedző képesítést szerzett. Hazánkban ő írta és védte meg először doktori disszertációját röplabdázásból. Azóta is ő az egyetlen, akinek röplabdázásból sportdoktorátusa van. A felnőtt női válogatott szövetségi kapitányaként páratlan sikereket ért el. Három olimpiára juttatta ki nemzeti együttesünket, két világ- és öt Európa-bajnokságon dirigált. Annyira eredményes volt, hogy a magyar válogatottat Európában kizárólag az oroszok, a Szovjetunió válogatottja győzte csak le, a nemzetközi versenyeken. És hogyan érte ezt el? Kotsisné stílust próbált teremteni, amihez meg is volt az elképzelése. Nyitott szemmel és nagy figyelemmel járt a világban. Tanulmányozta a dél-amerikaiakat, a japánokat, csehszlovákokat és lengyeleket, mert ők előrébb jártak, és próbált ellesni dolgokat tőlük, a leghasznosabb dolgokat válogatta ki. Neki könnyebben elárultak titkokat, hiszen mégiscsak nő, és úgysem tudja majd jól felhasználni az információkat, nem jelent majd konkurenciát. "Amiért valamire vittem az edzői pályán, azt annak köszönhetem, hogy amikor belekényszerítettek a röplabdába, meg akartam ismerni és érteni a játékot. Elkezdtem részekre, összetevőkre bontani. Nem szégyelltem kérdezni. Mindig volt önkritikám. "

1970-ben rögtön egy negyedik hellyel (1970, Bulgária) mutatkozott be a világbajnokságon, amivel azonnal kivívta a hazai sportirányítás nagyra becsülését. 1970-ben a csehszlovákok ellen öldöklő küzdelemben nyert csapata 3-2-re, ám mivel Észak-Korea ellen ugyanilyen arányban veszített, nem lehetett meg a történelmi bronzérem. Ezt az érmet üldözte onnantól kezdve, két olimpián (olimpiai 4. helyezés 1976, Montreal és 1980, Moszkva), maradt le róla. Úgy gondolja, 1976-ban voltak közelebb olimpián a harmadik helyhez, mert az teljes egészében az ő csapata volt, míg a moszkvai olimpia előtt fél évvel hívták vissza, mert egyedül benne bíztak, de akkor már érdemben nem tudott segíteni. Ráadásul 80-ban távol maradt néhány nemzet, míg négy évvel korábban mindenki ott volt, aki számított. Európa-bajnokságon összejöttek az érmek, a legnagyobb sikernek egyértelműen az 1975-ös második helyet tartja (1975, Jugoszlávia). Európa-bajnoki 3. helyezést (1977, Finnország; 1981, Bulgária és 1983, NDK), Európa-bajnoki 4. helyezést (1979. Franciaország), Európa-bajnoki 5. helyezést (1971, Olaszország) és Európa-bajnoki 9. helyezést (1985, Hollandia) ért még el csapata. További eredményei is elismerésre méltóak: olimpiai 5. (1972, München), világbajnoki 6. (1974, Mexikó) és világbajnoki 10. (1982, Peru) helyezés. Élete utolsó időszakában már nem teniszezett, a meccseket rendszeres látogatta, és elmondta tanácsait - ha kérték.

Húsz éves korában férjhez ment. Az esküvő után három hónappal férjét, Dr. Kotsis Attilát koholt vádakkal internáló táborba vitték, majd Buda mellé internálták, ahol csak vasárnaponként láthatták egymást. Később Kistarcsára került. "Két év után, azzal fogadtak az ÁVO-sok, hogy felszámolták a tábort, a Belügyminisztériumba tud érdeklődni, ki, hova került. Mivel férjéről nem állt rendelkezésre semmilyen információ, halottnak hitte. Újra férjhez ment a kor kiváló röplabdázójához, Havasi Gyulához, és megszületett fia, Lacika. 1953. márciusában felszámolták az internáló táborokat, és kiderült, első férje él, kiszabadult Recskről. Egy fakitermelésen dolgozott, ott találkozott vele. Amikor fia 18 éves lett, visszatért hozzá.

• 1972: Magyar Népköztársasági Sportérdemérem, ezüst fokozata • 1985: Magyar Népköztársasági Sportérdemérem, arany fokozata • 1993: Magyar Köztársasági Érdemrend, Kiskeresztje • 1998: Kemény Ferenc díj • 2001: Fair Play díj (MOB) • 2006: 1956-os Emlékplakett (a XII., Hegyvidék Önkormányzata) • 2006: Abád József Díj (Magyar Röplabda Szövetség) • 2008: Aranygyűrű • 2013: Papp László Sport-díj (Budapest közgyűlésétől)

• https://www.primaprimissima.hu/dr-kotsis-attilane-kincsesy-gabriella/ • https://24.hu/sport/2019/09/22/dr-kotsis-attilane-kincsesy-gabriella-roplabda-kritika/ • http://eotvoscup.fw.hu/kotsisattilane.htm • http://www.olympedia.org/athletes/2400068 • Arcanum • http://archiv.olimpia.hu/