Ha papírsúly, akkor Lakatos
14 évesen került a Honvédba, 1990-től bunyózott a Vasasban, és ott érte el a legjobb eredményeit. Amatőr pályafutása alatt végig 48 kilóban bokszolt. 1991-ben bronzérmes volt az Európa-bajnokságon, ez volt a felnőttek közt az első érme. 1993-ban Eb-döntős, de a bolgár Danijel Petrov jobbnak bizonyult nála. Abban az évben a legjobb magyar öklözőnek választották. 1998-ban és 2000-ben jutott el megint Eb-bronzig.
Három olimpiára jutott el, kettőn bokszolt is
1992-ben a barcelonai olimpián nem kapott kedvező sorsolást, mert az első körben a FÁK-színekben induló Gancsenkóval csapott össze, de túllépett rajta. A következő fordulóban a koreai Jo Donggal szemben 20-15-ös pontozással győzött. A negyeddöntőben a későbbi döntős bolgár Petrovval nem bírt. A 96-os atlantai olimpián 10 dekán múlt, hogy nem állhatott rajthoz, nem tudta hozni a súlyát. Jó sorsolással akár érmes is lehetett volna, így viszont gyorsan el kellett jönnie Amerikából. Ha 40 perccel később mérlegel, amire lehetősége lett volna, és fut 2-3 kört, talán lement volna róla ez a minimális felesleg. 2000-ben az észak-koreai Kim Csonggal szemben 20-8-ra maradt alul. Az olimpia után bejelentette a visszavonulását.
Három év a profik közt
2001 és 2004 között a hivatásosoknál 18 mérkőzést vívott, amelyből ötöt megnyert, tizenegyet elveszített, kétszer pedig döntetlent ért el.
Boksziskola Szigetszentmiklóson
Pályafutása lezárása után edzősködni kezdett, Szigetszentmiklóson találta meg, ahol több mint egy évtizede oktatja lelkesen, nagy elhivatottsággal a sportág alapjait a 10-11 éveseknek.
