Egy verekedéssel indult
Énekes Istvánt 1926-ban a nála korábban bokszolni kezdő Vilmos öccse egy testvéri csetepatéban megverte. Másnap ő is jelentkezett a Budapesti Vasutas edzésén, ahol elkezdődött sikeres sportolói pályafutása. 17 évesen még második volt az országos felnőtt bajnokságon – az első olimpiai aranyérmes magyar ökölvívó, Kocsis Antal mögött –, de rá egy évre már a dobogó tetejére állhatott fel légsúlyban, amit még két további bajnoki cím követett. A csapatbajnoki címekkel együtt összesen hatszor volt magyar és nyolcszor Budapest bajnok, elnyerte a Magyar Ökölvívó Szövetség örökös bajnoki címét.
Az egyetlen európai, aki nyert a 32-es olimpián
1928-tól huszonhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. 1930-ban Európa-bajnoki címet szerzett Budapesten, míg két évvel később szerepelhetett élete versenyén, az olimpián, ahol egyetlen európai ökölvívóként olimpiai bajnok lett. Ami azt is jelentette számára, hogy automatikusan az Európa-bajnoki címet is megkapta. A francia Fayaud és az olasz Rodrigues volt az első két legyőzöttje, pontozással verte mindkettőt. Az amerikai Louis Salicát viszont úgy intézte el, hogy a második menetben padlóra került. A döntőben a mexikói Cabanas már megszorítani sem tudta. A győzelme után Amerikában is szívesen látták volna a profik között, de visszautasította az ajánlatot, pedig Salicával New Yorkban még egyszer összecsapott, ám akkor háromnál több menetet bunyóztak, és az amerikait hozták ki győztesen. Itthon népünnepély fogadta a Keleti pályaudvaron. A korszak bulvársajtójának rendre szolgáltatott témát, az esküvőjét ugyanazon a napon tartotta, mint a tornász Pelle István.
Harmadszor is Európa-bajnok
1934-ben Budapesten, ezúttal már harmatsúlyban megnyerte harmadik Eb-címét is, amivel máig ő az egyetlen magyar a sportágban, aki háromszor nyert kontinensbajnokságot. Fiatalon, 24 évesen visszavonult és inkább fiatalokkal foglalkozott, valamint vasutas tisztként és kocsifelíró beosztásokban dolgozott.
Tragikus vég
Pályafutása befejezése után kényszerképzetek gyötörték és gyógyíthatatlan betegnek képzelte magát. Miután felesége is megcsalta, 1940 januárjában kiugrott a MÁV-kórház ablakán és öngyilkos lett. A XX. század című lap így búcsúztatta el nekrológjában:
"Nyugodtan nézhetsz vissza pályafutásodra, páratlanul tüneményes pálya ez. Most, hogy elkezdted a fiatalokat tanítgatni, új pályára léptél, de ezen, sajnos, már nem tudtál végighaladni: elragadt a halál. Utolsó utad éppen olyan dicsőséges volt, mint az olimpiáról való hazatérésed. Elkísért mindenki: feljebbvaló, jó barát, régi ellenfél egyaránt. Signum Laudis-szal ékesített tested felett meghajoltak a zászlók. A teljes elismerés tudatával távozhattál a földről. Énekes István, Isten veled!"
„„
Családja és emlékezete
A családban nem ő volt az egyetlen ökölvívó, Vilmos öccse 1937-ben Európa-bajnoki címet szerzett, Zoltán bátyja és sógora - Bondi Miksa - szintén ökölvívók voltak.
Emlékére a hazai szövetség 1959 óta évente megrendezi az Énekes István Ifjúsági Emlékversenyt
