Csapattag a főiskolai vb-n – labdarúgóként
Énekes Árpád kezdetben nemcsak az ökölvívást szerette rajongásig, hanem a labdarúgást is. 1937 és 1941 között a Szegedi AK igazolt focistája volt, az 1947-es főiskolai világbajnokságon is a csapat tagja. 1948-tól fordult a figyelme kizárólag a boksz felé, és 1950-ben kezdte el az edzői pályáját. Előtte már megszerezte a szükséges papírokat, az érettségit Szegeden, az edzői oklevelet Budapesten. Az MTK-tól került a válogatotthoz 1955-ben, 1957-től töltötte be a kapitányi posztot. Az edzőképzés irányítását is rábízták, emellett több szakkönyvvel próbálta segíteni a kollégáit. Jelentős munkája volt a Dobránszky Istvánnal közösen írt, 1953-ban kiadott Ökölvívás, illetve az 1954-es, szintén alapműnek számító, Az ökölvívó-edző munkája című tankönyvük.
Olimpiai aranyérem fémjelezte a munkásságát
Énekes Árpád sok munkát fektetett abba, hogy a sportág legnagyobb ígérete, Török Gyula az 1960-as olimpiát megnyerhesse. Már három évvel korábban úgy gondolta, olimpiai bajnok lehet. Sőt, nem is egyszer. A római olimpián úgy értékelte, hogy józanul, megfontoltan küzdött, és még az okos jelzőt is használta, amikor az elődöntőből bekerült a fináléba. Ez nagy dicséret volt a halk szavú, higgadt, mégis tekintélyes mestertől. Énekes az 1960-as években folyamatosan publikált a folyóiratokban, az Élet és Tudományban is kiemelten foglalkozott az arányos erőfejlesztéssel. Íme, az alapelve:
Az ökölvívás sohasem alapozható a tiszta nyers erőre, ahhoz, hogy valaki nemzetközi szintre emelkedjen, klasszis bunyóssá váljon, fontos a tökéletes technika, a lábmunka. Éppen ezért az elméleti munka rendkívül fontos. Az ökölvívás folyamatos útkeresésben van, az edzéselméletek fejlődése kulcsfontosságú.
“„
A ring mellett érte a halál
Az 1964-ben mesteredzői címmel elismert szakember a válogatottól ugyan elköszönt 1968-ban, a hazai szövetség elnökségének tagja volt 1990-ig. Tanított a Testnevelési Főiskolán, emellett dolgozott a Bp. Honvédnál, a KSI szaktanácsadója is volt. 1992-ben egy ausztriai tornán vett részt, amikor rosszul lett, infarktust kapott, és már nem tudták megmenteni az életét. A XVIII. kerületben, az egykori Rudas (jelenlegi nevén Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pestszentlőrinci Technikum) tornatermének bejáratánál elhelyezett emléktábla viseli a nevét – annak a teremnek a névadója, amelyben 27 évet töltött el tanárként, s amely lényegében a második otthona volt.