Bokszoló, bokszedző és betűvető egy személyben
Bokszolóként indult sportos pályafutása az 1903-as születésű Dobránszky Istvánnak, aki az ökölvívás mellett versenyszerűen futballozott, evezett és úszott is. A szorító világa azonban örökre megfogta, bár a versenyszerű boksszal – melyet az MTK-ban és a MAFC-ban űzött – hamar felhagyott, hogy hőn szeretett sportágát minden erejével és egyre gyarapodó tudásával immár kesztyű nélkül, szakemberként szolgálja. Már 1923-ban hivatásos edző lett, a harmincas években pedig a válogatott keret mellett is segédkezett, miközben mind jelentősebbé vált szakirodalmi tevékenysége.
Nevelőként, szakíróként és szervezőként egyaránt jeleskedett
Mint a műegyetemisták edzője 1928 és 1957 között több kiváló ökölvívót nevelt, ezzel párhuzamosan pedig a magyar válogatott keret edzőjeként is komoly sikereket ért el az 1937-től 1944-ig terjedő időszakban. A leghatékonyabban azonban az edzőképzés és az irodalom területén dolgozott és alkotott. 1936 és 1947 között a Testnevelési Főiskola ökölvívó tanára volt, a harmincas évek derekától minden edzőképző tanfolyamon mint előadó egyre tevékenyebb szerepet játszott. Számos szakcikke, tanulmánya és jegyzete jelent meg, így 1942-ben Az ökölvívás technikája című alapműve, amelyet szerb, lengyel és spanyol nyelvre is lefordítottak. 1943-ban látott napvilágot Az ökölvívás oktatása című módszertani szakkönyve. A nevéhez fűződik a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) keretében az Edző Testület 1936-os megalakítása, és az is, hogy mint a MÖSZ szakfelügyelője megszervezte a vidéki, valamint a középiskolai ökölvívást.
Sportdiplomata is volt
A világháború után sem csökkent irodalmi aktivitása, seregnyi cikket, tanulmányt írt az ökölvívás technikájáról, taktikájának oktatásáról, mindemellett sportdiplomáciai feladatokat is ellátott. Külföldi szövetségekkel tárgyalt, válogatott meccseket kötött le, tanulmányutakat szervezett, saját szakmai tudását pedig többek között Svédországban, Olaszországban, Németországban gyarapította. Jelentős munkája volt az Énekes Árpáddal közösen írott, 1953-ban kiadott Ökölvívás, illetve az 1954-es, szintén alapműnek számító, Az ökölvívó edző munkája című tankönyvük. Írásaival még a 60-as évek elején is rendszeresen jelentkezett, miközben az ötvenes években ő irányította a MAFC ökölvívó-szakosztályát. 1951-től 1957-ig a MÖSZ elnökségi tagja, az Edző Testület elnöke volt, 1955-ben tagja lett a Testnevelési Tudományos Tanácsnak.
A Spiritus Rektor”
A Magyar Ökölvívó Szövetség hivatalos szakfolyóirata, az Ökölvívás 1962-ben ezt írta, miután több évtizedes edzői, sportszakmai, és irodalmi téren végzett kimagasló munkáját mesteredzői címmel ismerték el: „A kitüntetés olyan szakembert ért, akinek érdemeit, széleskörű szaktudását nemcsak itthon, hanem nemzetközi vonalon is elismerik. A magyar ökölvívás „Spiritus Rektora” több mint 40 éve szolgálja sportágunkat.”
Hatvanhárom évet élt
Dobránszky István két nappal hatvanharmadik születésnapja előtt hunyt el, 1966. május 9-én temették el a Farkasréti temetőben. Énekes Árpád az Ökölvívás június elsejei számában ezt írta: „Nagy részvét mellett kísértük utolsó útjára szeretett Pista bátyánkat. Több alkalommal lépett szorítóba a húszas évek elején, a versenysportról azonban orvosi tanácsra rövidesen le kellett mondania. A megkezdett lendület azonban nem torpant meg és Dobránszky István fiatalos erejét, majd szerzett gyakorlatát kedvenc sportága fejlődése szolgálatába állította. Megteremtette az ökölvívás terminológiáját, bekapcsolódott a szabálykönyv készítésébe és az edzőképzés egyik irányítója lett. Sokoldalúságát bizonyította, hogy sikeresen látta el a válogatott melletti szakvezetői munkakört, majd értékes szakkönyvekkel növelte a magyar ökölvívás addigi sikereit. Élete utolsó éveit visszavonultabban töltötte, de tanfolyamokon, előadásokon még gyakran megjelent. Mester és nevelő volt, aki ismerte szakmáját és ismereteit át is tudta adni. Barát volt, aki mindenkin segíteni akart. Elment tőlünk, de rokonszenves alakja és tanításai sokáig élnek emlékezetünkben.”