Balzsay
Károly Géza

Balzsay Károly sikeres ökölvívó mesteredző, a magyar ökölvívó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, fia profi világbajnok öklöző.

Születési hely
Siklós
Születési idő
1949. júl. 23.
Halálának ideje
2024. júl. 30.

Sportpályafutása

Balzsay Endre erdész és Hulák Erzsébet fiaként született Siklóson. 1967-ben szolnoki középiskolában érettségizett. 1968-tól 1979-ig bokszolt az MTK és a Bp. Honvéd színeiben. 1971-től a ökölvívás mellett már edzősködött is, először az MTK-ban, majd a Honvédban. 1982-ben a Testnevelési Főiskolán ökölvívó szakedző oklevelet szerzett. 1974 és 1984 között már a magyar ifjúsági ökölvívó válogatott edzőjeként dolgozott. 1979 és 1990 között a Kecskeméti SC, majd a Paksi SE vezetőedzője lett. Testnevelő tanárként a Nagytarcsai Általános Iskolát is megjárta (1996-2003), majd a Magyar Ökölvívó Szövetségben szakedző lett (2003-2004). Elsősorban utánpótlás korú versenyzők felkészítésével foglalkozott. Tanítványai közül Bacskai Imre, Alvics Gyula, Gönczi Róbert, Erős Lajos, Hart Péter, Lakatos Pál, Bognár László Eb-érmesek, magyar bajnokok.

Edzői sikerek

2004-től 2008-ig szövetségi kapitányként tevékenykedett, majd 2008-tól a KSI csapatát erősíti. Edzői pályafutásának elismeréseként mesteredzői kitüntetést kapott. Amire a legbüszkébb, hogy ilyen sokra vitte edzőként, hiszen legismertebb versenyzői (Gönczi Róbert, Erős Lajos, Balzsay Károly) , valamint fia - ifj. Balzsay Károly világbajnok ökölvívó és edző - eredményei magukért beszélnek. Edzőként elért sikerei: • 1981. Európa-bajnoki 3. helyezés (Gönczi Róbert) • 1983. Európa-bajnoki 3. helyezés (Gönczi Róbert) • 1988. olimpiai 5. helyezés (Erős Lajos) • 1989. Európa-bajnoki 2. helyezés (Erős Lajos) • 2000. olimpiai 9. helyezés (ifj. Balzsay Károly) • 2002. Európa-bajnoki 2. helyezés (ifj. Balzsay Károly) • 2004. olimpiai 9. helyezés (ifj. Balzsay Károly) Fia amatőr Európa-bajnoki ezüstérmes olimpikon, aki a magyarok közül egyetlen olyan profi öklöző, aki két nagy szervezetnél is a világ legjobbja tudott lenni.

Felhasznált irodalom

• Arcanum • Facebook • https://www.boxing.hu/archivum/261770 • Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságíók, sportorvosok, sportszakemberek. I. kötet A-H (Szekszárd, 1994)Ki kicsoda • MTI

Egyesületei

1968 —
Magyar Testgyakorlók Köre
Budapest
— 1979
Budapesti Honvéd Sportegyesület
Budapest