Kajakozni kezdett, utána fogta meg az ökölvívás
Noha edző édesapjával, idősebb Balzsay Károllyal gyakran járt az edzőtermekbe, kézenfekvő lett volna, hogy az ökölvívást választja, mégis úgy gondolta, hogy a kajak lesz a sportága. Nem sok sikerélménye volt, ezért aztán beállt bokszolni, és a ringben rögtön megmutatkozott a tehetsége. Az 1997-es birminghami junior Európa-bajnokságon második lett. Még abban az évben a felnőttek közt magyar bajnok.
Két olimpiára jutott el
2000-ben, Sydneyben jó sorsolást kapott, de egy váratlan vereség miatt nem jutott a nyolc közé. A 2002-es Eb-n a később a profik közt komoly nevet szerző Lucian Bute ellen nagy meccset vívott a nyolc között, az elődöntőben a francia Djambangon könnyen átlépett, de az ukrán Maskin elleni fináléra elfogyott a lendülete. Az athéni olimpián a kubai Despaigne ellen a második fordulóban esett ki. Hétszeres amatőr magyar bajnok, 2004. szeptemberében állt profinak.
A profik közt két nagy szervezet bajnoka lett
2009. január 10-én Magdeburgban egyhangú pontozással nyert, ezzel megszerezte a WBO nagyközépsúlyú világbajnoki címét az orosz Gyenyisz Inkintől, aki eddig a találkozóig veretlen volt. 2009. április 29-én először védte meg világbajnoki övét. Ellenfele a 42 éves új-zélandi Masolino Masoe volt, akit Balzsay a 11. menetben küldött padlóra, ez volt a 21. sikere. 2009. augusztus 22-én vesztette el a világbajnoki övét Robert Stieglitz ellen a 11. menetben TKO-val, ez volt az első veresége. Még ez év decemberében összecsapott a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális övét birtokló Eduard Gutknechttel (17-0) Söldenben, többségi döntéssel kikapott.
2010–2011-ben az Universum gazdasági mélyrepülése miatt már a visszavonulást fontolgatta, de talpra állt. 2011. augusztus 26-án az ukrajnai Donyeckben megverte a helyiek bálványát, az addig veretlen Sztanyiszlav Hastanovot, amiért megkapta a WBA vb-címét 2012. április 21-én a schwerini gálán a Bokszvilágszövetség (WBA) világbajnoki övéért csapott össze az Universum két nagyközépsúlyú bunyósa, Balzsay Károly és Dmitri Sartison. A magyar bunyós elsöprő támadása után a mérkőzésvezető az utolsó percben beszüntette a mérkőzést. Évekkel később így nyilatkozott erről:
Mintha egy rossz hollywoodi filmet néznénk, a végén, az utolsó fél percben jött a happy end. A kiütés pillanatában még nem tudtam, hogy ez a balhorog lesz az utolsó. Ezzel én lettem az ország egyetlen olyan ökölvívója, aki világbajnokként, győztesen vonulhatott vissza.
„„
Élete legkeményebb meccsét a rákkal szemben vívta
2013 februárjában bejelentette, hogy befejezi sportolói pályafutását, nem kapott olyan ajánlatot, amiért érdemes lett volna tovább edzenie. 2014-ben nyilvánosságra hozta, hogy nyirokrákot diagnosztizáltak nála, amivel kétszer is meg kellett küzdenie.
Sportos család
Balzsay, az edző
A TF-en szakedzői diplomát szerzett, dolgozott a felnőtt válogatott mellett, 2017 óta a Honvéd alkalmazásában áll, és egy eredményes szakosztályt rakott össze. Felesége, Reubl Tünde válogatott tornász, nagyobbik lányuk, Hanna szintén a tornát választotta, kisebbik lányuk, Jázmin az öttusát.
Forrás
• https://www.blikk.hu/sport/balzsay-karoly-lanyai-csalad/eb6943s
• https://index.hu/sport/boksz/2011/08/26/balzsay_vilagbajnok/
