Szentpály
Imre

Szentpály Imre 1936-ban részt vett a berlini olimpia lovaspóló versenyén, ahol a magyar válogatott tagjaként a negyedik helyen végzett. A csapat mindhárom mérkőzésén szerepelt és hét gólt ért el.

Születési hely
Nagyvárad
Születési idő
1904. nov. 15.
Halálának ideje
1987. jan. 24.
Halálának helye
Budapest

Katonai pályájának fontosabb eseményei

Szentpály Imre a Ludovika Akadémián 1926-ban végzett, tüzér főhadnagyként. 1926-tól 1930-ig az 1. Honvéd Tüzérosztály tisztjeként szolgált, majd 1930-tól 1934-ig a műegyetemre vezényelték, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett. Ezután a Haditechnikai Intézetben, majd annak ballisztikai csoportjában dolgozott 1937-ig. 1937-től 1943-ig a Honvédelmi Minisztériumban, a Fegyverzeti és Hadiipari Osztályon, majd a nyilvántartó tisztek csoportjánál, 1943 és 1944- ben az I. Hadsereg Parancsnokságon fegyverzeti és tüzérségi előadóként, 1944 és 1945-ben összekötő tisztként teljesített szolgálatot. 1944-ben Lakatos Géza miniszterelnök szárnysegédje volt. 1945-ben fogságba esett, ahonnan 1946-ban szabadult.

Sportpályafutása olimpiai részvétellel

Katonai pályafutása mellett Bem lovastüzérek és a Magyar Póló Club színeiben lovaspólózott. 1936-ban részt vett a berlini olimpia lovaspóló versenyén, ahol a magyar válogatott tagjaként a negyedik helyen végzett. A csapat mindhárom mérkőzésén szerepelt és hét gólt ér el. 1939-ben a Hamburgban rendezett Európa-bajnokságon minden meccsét nyerve lett aranyérmes Magyarország, ráadásul a bajnokság legjobbjaiból összeállított kontinens válogatottat is legyőzte 7-1-re.

Mérnökként is maradandót alkotott

A kommunista hatalomátvételt követően, 1947-ben megfosztották hadmérnökkari őrnagyi rangfokozatától és a honvédségből törölték. Később a Lakóépület Tervező Vállalat mérnökeként dolgozott nyugdíjazásáig. Kezdetben épületgépész tervező volt, majd osztályvezető, szakosztályvezető lett. Lakóházak, iskolák, irodaházak központi fűtési és légtechnikai berendezéseit tervezte. Részt vett a szegedi, csepeli, tatabányai áruházak tervezéseinek előkészítésében. Tervei alapján készült a berlini magyar nagykövetség épülete is.

Életrajz szerzője

Győr Béla

Egyesületei

1929 — 1939
Magyar Polo Club