Svájcból is válogatott lett
Winkler József 1898. június 11-én, Budapesten született. A Winkler fiúk, az egyaránt a válogatottságig jutó Csibi (azaz József, a Winkler I), Róbert (Winkler II), valamint a Vasast erősítő Ödön (Winkler III) és a szintén Zürichben, a Young Fellowsnál kikötő Károly (Winkler IV) igazi futballcsemeték voltak, mert apjuk résztvevője volt annak a pékerdei emlékezetes mérkőzésnek, amikor először kergettek futball-labdát Magyarországon. Csibi négy bajnoki címet (1916–1917, 1917–1918, 1918–1919, 1919–1920) nyert itthon, de alapembernek csak Schaffer távozása után, utolsó teljes hazai idényében számított. 1920-ban Svájcba költözött, ottani második klubjából, a zürichi Young Fellowsból is meghívást kapott a válogatottba 1925-ben. Meghívása szenzációt keltett itthon, ritkaságot jelentett akkor még egy légiós meghívása a nemzeti tizenegybe. „A svájci szövetség postafordultával eleget tett a magyar szövetség Winklerre vonatkozó kérésének és hivatalos átiratban közölte, hogy hozzájárul Winkler Józsefnek a magyar válogatott csapatban való szerepeltetéséhez” – írta a Sporthírlap 1925 júniusában, a svédek elleni meccs előtt. A magyar válogatottban összesen négyszer játszott, egy gólt szerzett, 1925-ben, a lengyelek ellen.
Kétszeres bajnok edző
Visszavonulása után Svájcban maradt. Az FC Zürichnél, majd a Young Fellowsnál játékos-edző volt, majd utóbbinál 1933 és 1936 között már „csak” edző. Utána irányította az SCI Juventust (1935), az FC Luganót (1936–1941), az FC Chiassót (1941–1942), az FC Luzernt (1942–1945), az SC Brühlt (1945–1950), az FC Wilt (1950–1952), s végül újra a Young Fellows Zürichet (1952–1954) is. Két bajnoki címet nyert (1937–1938, 1940–1941), egyszer Svájci Kupát (1936). Fia, az 1931-es születésű József és az unokája Patrick egyaránt játszott a Sankt-Gallenben.