Diadalmenet Újpesten
Volentik Béla 1907. december 5-én Szolnokon született. A Budapesti Középiskolai AC játékosa volt, majd az MLSZ értesítő szerint a Törekvésből igazolt át 1924-bena Nemzetihez, ahol hetekkel később, 16 évesen már az első csapatban játszhatott. Mindössze 19 évesen bekerült a válogatottba, a jugoszlávok ellen 3:0-ra megnyert mérkőzésen játszott. Legnagyobb klubsikereit az Újpesttel érte el, fedezetként részese volt 1929-ben a KK, 1930-ban a Bajnokok Tornája, illetve 1929–1930-ban és a következő évben a bajnokság megnyerésének. Noha egy súlyos sérülés miatt fél éven keresztül könyvelőként dolgozott, egy orvosi „csodának” köszönhetően visszatérhetett a futballpályára is. Harmincéves korához közeledve már játékos-edzőként dolgozott csapatainál, sőt egyre kevesebbszer lépett pályára. Bár játszott rövid ideig a debreceni Bocskaiban, illetve az akkori első számú poszonyi klubban is, szinte második otthonra lelt Svájcban. Mindent egybevetve kilenc évet játszott kint, csapatai közül az FC La Chaux-de-Fonds volt a legerősebb.
Svájci Kupa-győztes a Young Boysszal
Bár már a az FC La Chaux-de-Fonds-nál és a St-Gallenben is játék-edzőként tevékenykedett, „igazi” edzői pályafutása 1942-ben, a Young Boysnál kezdődött. 1946-ig dolgozott a berni sárga-feketéknél, az országos kupa győztese lett, majd következett a Lugano (1947–1950), a Lausanne-Sport (1950–1951. október), újra a Lugano (1952–1953) aztán a luxemburgi válogatott (1953–1955) következett. Akkor hazatért Magyarországra, miután megtudta, hogy felesége menthetetlen, halálos beteg. A Szombathelyi Törekvés (1955), a Bp. Vörös Lobogó (1956), a Pécs-Baranya, illetve a Pécsi Dózsa (1957–1958) szakmai munkáját vezette. „Elmondható, hogy a Pécsett szerepelt edzők közül a legintelligensebb, napjainkig bezárólag. Több nyelven beszél, gyakorlatanyaga választékos, a labdarúgás stratégiájában jártas szakvezető. Tevékenysége ezt a karaktert tükrözi. Csendes, szellemes, fanyar humorú, és korát tekintve szeretett volna egy jó hangvételű, sikeres másfél évet dolgozni a számára kedves mediterrán városban” – írta róla klubtörténeti könyvében egykori játékosa, Kamondi Imre.
Olimpiai bronzérmes Rómában
1958-tól az MLSZ kötelékében dolgozott, 1960-ben olimpiai bronzérmet szerzett csapatával Rómában. 1962-ig a magyar A-válogatottnál Baróti Lajos segítője volt. 1962 és 1963 között a bolgár válogatottat irányította, majd 1964-ben KEK-döntős volt az MTK-val. (A Celtic elleni első elődöntő után vette át a csapatot.) 1965 augusztusától ismét az MLSZ alkalmazottja volt, majd 1966 és 1968 között az NDK első számú belügyi klubját, a Dynamo Berlint vezette. Pályafutását a Videoton SC szaktanácsadójaként fejezte be. Budapesten hunyt el, 1990. október 27-én.