Követte a bátyját
Különleges pályafutás az övé: a negyvenes-ötvenes ötvenes években nagypályás kézilabdában, majd labdarúgásban is válogatott lett. Így mesélt a pályafutásáról a Nemzeti Sportnak, néhány héttel a halála előtt: „Mint pesterzsébeti kissrác, a serdülőben a focival kezdtem, majd az ETC felnőtt csapatának bal szélén folytattam. Közben a bátyám, aki Csepelen kézilabdázott lehívott hozzájuk. Nehezen tudtam választani így többször előfordult, hogy vasárnap délelőtt kézilabda, délután pedig futballmérkőzésen szerepeltem.”
Sokoldalú sportember
A cikk szerzője, az őt jó fél évszázada ismerő Juhász Károly hozzátette: „Mivel Csepelen dolgozott, szeretett volna ott is futballozni, az ETC vezetői azonban nem járultak hozzá az átigazolásához. Kénytelen volt kivárni az egyéves átigazolási időt. Ezalatt többszörös válogatott lett kézilabdában és a Csepellel veretlenül nyerte meg a teremkézilabda-bajnokságot! Kiegészítésképp lejárt a csepeli atléták edzéseire is és gerelyhajításban igen tehetségesnek bizonyult. Gyorsan telt el az átigazolási idő, melynek vége felé már a labdarúgókkal edzett. Jávor edzőnek megtetszett a gyors, ruganyos, erőteljes játékos mozgása és a visszavonult Pintér helyett 1949-ben már az első őszi bajnokin ő volt a Csepel balszélsője. Hogy aztán egy évvel később Preiner sérülését követően hátravigyék balfedezetnek, majd 1951-ben balhátvédnek. Takács olyannyira stabilizálta magát a balhátvéd helyén, hogy több mint tíz évig el sem lehetett képzelni nélküle a csepeliek védelmét.” A háromszoros válogatott balhátvéd 1958–1959-ben bajnoki címet nyert a Csepel SC játékosaként. 1953-ban egyszer, 1955-ben kétszer játszott a nemzeti tizenegyben.