Huszadik évében járva került az Üllői útra
Simon Tibor Budapesten született 1965. szeptember 1-jén. A Pénzügyőr serdülőjében (1974–1977), aztán a Központi Sportiskolában (1978–1984) teltek serdülő és ifjúsági évei, majd 1985 februárjában igazolt a Ferencvároshoz. Az 1985–1986-os bajnokságban két NB I-es mérkőzésen lépett pályára az FTC-ben. A zöld-fehéreknél 1988 áprilisától számított alapembernek. Az évek során tekintélyes éremkollekciót gyűjtött össze: három bajnoki arany (1991–1992, 1994–1995, 1995–1996), két ezüst (1988–1989, 1990–1991) és négy bronz (1989–1990, 1992–1993, 1996–1997, 1997–1998). Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes is lett 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben. MNK-döntős 1989-ben. 1995 őszén szerepelt a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája főtábláján. Az 1996–1997-es bajnokságban egyetlen meccset játszott a Fradiban, tízet a BVSC-ben, a következő nyáron visszatért az Üllői útra. A nagyválogatottban 1989. november 15-én mutatkozott be, jobbhátvédet játszott Sevillában. 1995. október 11-én búcsúzott, az volt a 16. szereplése a nemzeti tizenegyben.
Belehalt fejsérüléseibe
1999 tavaszán Marijan Vlak mellett pályaedzőként tevékenykedett a Fradiban. A következő ősztől 2001-ig az NB II-es BVSC-ben töltött be játékos-edzői szerepet.2001 tavaszán pályázatot nyújtott be a Ferencváros ügyvezető elnöki posztjára, de sikertelenül. 2001 őszén az NB II-es REAC játékos-edzőjeként dolgozott, majd decemberben a Matáv Sopron vezetőedzője lett. Mindössze kilenc mérkőzésen irányíthatta a nyugat-dunántúliakat, aztán érte a végzetes támadás. 2002. április 21-én, a Kispest elleni bajnoki mérkőzés után nem utazott vissza csapatával Sopronba, hanem a fővárosban maradt. Éjszaka szórakozni indult. A Lövőház utcában, a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központban lévő Caffe Allure-ben, máig tisztázatlan körülmények között, hajnalban szóváltásba keveredett egy társasággal, amelynek a tagjai az épület előtt súlyos fejsérüléseket okozva bántalmazták. A játékosként tizenhatszoros válogatott védő, bár több koponyaműtétet végrehajtottak rajta, két nappal később belehalt sérüléseibe. A Ferencvárosi TC – a brutális kegyetlenséggel agyonvert futballistája emléke előtt tisztelegve – visszavonultatta a kettesszámú mezt. Két könyv is született róla, Bocsák Miklós és Imre Mátyás Kivégzés, T. Hámori Ferenc Simi címmel írt. Egykori mestere, Novák Dezső mondta róla:
Olyan játékos volt, akire mindig lehetett számítani, nem ismert elveszett labdát. Mindig magával tudta ragadni a többieket, és ezzel nagyon sokat segített az edzőinek is. Róla soha nem lehetett azt mondani, hogy rosszul játszott, mert ha nem is volt jó passzban, lelkesedése mindig kisegítette, és mindig megoldotta a feladatát.
“„