Dalnoki Jenő csikócsapatában” mutatkozott be
Rab Tibor 1955. október 2-án született Gödöllőn. A fivéreit követve jelentkezett toborzóra a Ferencvárosba, ahol leigazolták. Végigjárta a különböző korosztályos csapatokat, majd 1974 őszén bemutatkozott tétmérkőzésen is az első csapatban. Nem akármilyen ellenféllel szemben: a Liverpool FC elleni, október 23-i KEK-találkozón, az Anfield Roadon. Néhány héttel később bemutatkozhatott az NB I-ben is, mégpedig a Békéscsaba elleni, Üllői úti bajnokin. Különleges körülmények között: Bálint Lászlót kiállította a 72. percben Nagy Béla játékvezető, ezért Dalnoki Jenő – a balszélső Magyar István helyére, a védelmet megerősítendő – beküldte az újonc Rab Tibort. Az akkor húszéves hátvéd már abban az idényben 15 bajnokin kapott játéklehetőséget. Hat találkozón szerepelt a Kupagyőztesek Európa-kupája-sorozatban, játszott a Crvena zvezda elleni elődöntő mindkét találkozóján és a Dinamo Kijev elleni döntőben is. Az 1975–1976-os szezonban már 30 mérkőzésen, azaz minden fordulóban ő volt a beállós Bálint László mellett. Abban a szezonban így állt össze a Ferencváros bajnoki címet nyerő gárdájának alaptizenegye: Hajdu József – Martos Győző, Bálint László, Rab Tibor, Megyesi István – Ebedli Zoltán, Nyilasi Tibor, Mucha József – Pusztai László, Szabó Ferenc, Magyar István. Az 1976–1977-es szezonban húsz meccsen játszott, a télen Dél-Amerikában kulcscsonttörést szenvedett, erre szinte a teljes tavaszi idénye ráment. Ugyanakkor felépülése után nagyszerű formában futballozott, az 1977–1978-as évad után ő kapta a Ferencváros legjobb játékosának felajánlott Toldi-vándordíjat.
Kétszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes
Utána megint jött egy hullámvölgy, önhibáján kívül. Az 1978-as őszi idényben sorkatonai szolgálatát töltötte, s bár nyilván nagy élmény lehetett Vietnámba és Laoszba eljutni a katonaválogatottal, neki az A-válogatottban lett volna inkább a helye. Mindazonáltal visszanyerte a formáját, visszakerült a válogatottba is. 1979 tavaszán 15 bajnokin kapott szerepet, utána, egészen 1985-ig, minden idényben legalább húszon. 1975–1976 után 1980–1981-ben is bajnoki címet nyert, kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1976, 1978) lett. Az 1985–1986-os idényben ősszel még tíz meccsen játszott az NB I-ben, tavasszal már csupán hármon. Áldozata lett az újabb fiatalítási hullámnak, gondolhatnánk, de ez nem teljesen igaz: a helyére került, Vácról szerződtetett Strausz László mindössze másfél évvel volt fiatalabb nála. Rab Tibor 1986. április 26-án, a Videoton ellen játszotta az utolsó tétmérkőzését zöld-fehérben. Bár harmincévesen még bőven bírta volna az élvonal tempóját, két évet Monoron, majd négyet Burgenlandban töltött. Pályafutását Balatonlellén zárta le.
Maradona ellen játszott a világbajnokságon
Az A-válogatottban 1975. szeptember 24-én, az osztrákok elleni budapesti Eb-selejtezőn mutatkozott be. A következő másfél évben további kilenc mérkőzésen is játszott a nemzeti tizenegyben, de az 1977 eleji, közép- és dél-amerikai túrán megsérült, emiatt a vb-selejtezők hajráját is kihagyni kényszerült. Az argentínai Mundialon nem játszó tartalék volt Kereki Zoltán mögött. Csak 1979-ben kapott ismét játéklehetőséget, de 1980-ban megint kimaradt, az 1981-es, bukaresti 0–0 jelentette számára a visszatérést. A spanyolországi világbajnokságon egy mérkőzésen, az argentinok elleni 1–4-en kapott szerepet, a vereség lezárta válogatottbeli karrierjét. 1975 és 1982 között húsz alkalommal játszott a legjobbak között.
Aktív öregfiú
Edzői munkát csak a monori és a burgenlandi csapatában, játékoskarrierje mellett végzett. Mégsem szakadt el teljesen a labdarúgástól, aktív tagja a Ferencváros öregfiúk- és veteráncsapatának.