Itthoni tartalék volt az 1938-as vb-n
Kistelek három majdani híres játékost adott a magyar futballnak: Polgár „Drumit”, Wéber „Laját” és Pálinkás Józsefet. A későbbi kiváló kapus középiskolába Szegedre, a piaristákhoz került. „Nehéz volt az én diákkoromban a labdarúgás. A szegedi gimnáziumban kicsapás terhe mellett tilos volt labdát rúgni. Mivel vágytam a sportolás után, atlétizáltam. Én tartottam a helyből távolugrás csúcsát, súlylökésben pedig a délmagyarországi válogatottságig felvittem. Ennek az atlétikus előképzésnek igen nagy hasznát láttam, amikor labdarúgó lettem” – mesélte már válogatottként. A Szeged FC tagjaként került posztján az ország legjobbjai közé, 1935-ben és 1936-ban öt mérkőzésen védett a válogatottban. Szabó Antal és Háda József mögötti tartalékként, itthon állt bevetésre készen az 1938-as világbajnokság alatt. Bő fél évvel később, miután Háda formája hanyatlott, Pálinkást leszerződtette a Ferencváros. A Délmagyarország írta akkor róla és a hátvéd Szoyka Kornélról:
„Eltávozásuk mögött kétségtelen érvényesülési lehetőség áll, a két játékos ugyanis rövidesen befejezi tanulmányait az egyetemen és a társadalmi életben való elhelyezkedésüket jobban biztosítottnak látják Budapesten. Hétezer pengőt kapott értük a Szeged, ebből természetesen bizonyos százalék a játékosokat is megillette. Az egész szerződési ügyben az a legérdekesebb, hogy úgy Pálinkás, mint Szoyka jóformán az utolsó pillanatban tudta meg, hogy a Ferencváros futballistája lett. Csak annyit közöltek velük, hogy utazzanak Budapestre, ahol már elkészített szerződtetési blanketta várta őket.”
A fogságban is szerencséje volt a focival
Nem vált be, a kapus 1942-ben inkább elment Ungvárra. 1944 elejétől aktív katonai szolgálatot teljesített. 1943 őszén Szabadkán tartalékos katona volt, majd Jutason már hadapród őrmester. Később hadifogságba esett, 1947-ben tért csak haza a Szovjetunióból. „A fogságban is szerencsém volt a focival. A lágerben lehettünk vagy tízezren, önálló futballcsapatunk is volt. A játékosok meg dupla adag menázsit kaptak” – mesélte a nyolcvanas évek közepén egy szegedi újságírónak. Hazaérkezése után elvégezte a Testnevelési Főiskola edzői tanfolyamát. Kecskeméten a Dózsát és az Építők munkáját segítette, egészen 1957-ig. Akkor már (egyébként: összesen húsz éven keresztül) az OTP kisteleki fiókjának vezetője is volt – még a harmincas évek végén jogi doktorátust szerzett a szegedi tudományegyetemen –, de délutánonként motorral átjárt Kecskemétre. „Egy fenékkel nem lehet két nyerget ülni. Választanom kellett” – mondta arról, miért fejezte be edzői karrierjét.
