Kacskaringós karrier
Nikitscher Tamás Zalaegerszegen született 1999. november 3-án. Meglehetősen kacskaringós karrier után ért révbe. Bebarangolta már „fél” Magyarországot: Teskándon kezdett futballozni, volt már a ZTE, a Szombathelyi Haladás (Illés Akadémia), a Debreceni VSC, a DEAC, a Makó FC és a Pécsi MFC játékosa is, 2023 januárjában igazolt Kecskemétre. 2017. április 30-án mutatkozott be az NB III-ban, a Kazincbarcika ellen, a DVSC II. csapatában. A következő idényben is csupán egy bajnoki meccset játszott, akkor a Jászberény ellen. Ellenben a 2020-as őszt már végigjátszotta az NB III-as csapatban, majd télen csapatot és osztályt váltott: a DEAC abban a szezonban a Merkantil Bank Ligában szereplő gárdájához igazolt. Huszonhárom NB II-es bajnoki után újra a harmadik vonal jött, mégpedig a Makó FC színeiben. Fél év után, 22 évesen újabb klubváltás következett, a Pécsi MFC lett a következő állomáshelye. Gyakorlatilag egy naptári évet töltött a patinás baranyai gárdánál, majd a KTE futballistája lett. A KTE-ben az első tavasza nagyon jól sikerült, bajnoki ezüstérmes lett, ám a nyáron súlyosan megsérült, háromnegyed évet kihagyni kényszerült. Szerencsére utána ismét jó formába lendült, bár 2024 tavaszán még csupán hat bajnokin tudott játszani, azokból is csak egyet végig.
Ronaldo csapatába került
A nagy kiugrást valójában az hozta meg, hogy Marco Rossi benne látta meg azt a játékost, aki fizikai képességeinek is köszönhetően segíteni tudja a válogatott védekezését a két szélső középpályás és a kreatívabb Schäfer András mellett. Nikitscher Tamás gyakorlatilag végigjátszotta a 2024-es őszi idényt az OTP Bank Ligában, akadt egy különlegesen jól sikerült mérkőzése, két gólt is szerzett a Győri ETO ellen. A válogatottban mind a hat őszi találkozón szerepet kapott, az első, a düsseldorfi kivételével mindig a kezdő tizenegyben.
A 2024–2025-ös télen külföldi kérője akadt, a Valladolid már az ősz végén érdeklődött iránta, de ahhoz, hogy le tudja igazolni, a spanyol liga szabályai szerint el kellett engedni játékost. A Kike Pérez távozása után 2028-ig szerződő Nikitscher Tamás azonnal be is mutatkozott a La Ligában, Ronaldo klubjában. (Az egykori fenomén a többségi tulajdonos.) Magyar játékos előtte legutóbb 2024 januárjában játszott (mindössze hatvan percet) a spanyol élvonalban, Yaakobishvili Antal a Girona mezében, a Sevilla ellen lépett pályára. A tavasz csak részben sikerült jól, noha állandó játéklehetőséghez jutott, a csapat kiesett a La Ligából.
