Az Újpesti Dózsa nevelése
Nagy Tibor 1962. szeptember 24-én született Budapesten. Az Újpesti Dózsában kezdett futballozni, a hetvenes évek közepén, a sikerkorszakban. Mint mindenkinek, aki akkor lila-fehérbe öltözött, neki is az volt a vágya, hogy bekerüljön az első csapatba, és bajnoki címet nyerjen. Előbbi nem sikerült, utóbbi igen – de váci színekben. Tizenkilenc évesen, 1981-ben a Pest megyei I. osztályban szereplő Gödi TSZ SK futballistája lett. Az akkor a helyi termelőszövetkezet által támogatott klubban olyan játékostársa is akadt, mint Zámbó Sándor. Nagy 1983 januárja és 1985 decembere között a Honvéd Köteles SE játékosaként töltötte a katonaidejét. A leszerelés után egy évre visszatért Gödre – akkor egy másik korábbi újpesti csillaggal, Tóth Andrással futballozott együtt –, majd 1987 első napjaiban, a 25. évében járva, a Pest megyei bajnokságban szereplő csapattól az NB II-ben az élcsapatok közé tartozó Váci Izzóhoz írt alá. Az első félévben, Haász Sándor irányításával, a piros-kékek kiharcolták a klubtörténetben addig példátlan élvonalba jutást. Nagy Tibor olyan futballisták között töltötte az első hónapokat, mint az ezüstcipős Várady Béla, valamint Csima György és Gyimesi Attila, Kósa László, Brockhauser István és Balog Tibor.
Magyar bajnok 1993–1994-ben
Az első évben jól szerepelt a tizedik helyezettként, középcsapatként záró gárda. Haász helyére a tapasztalt Palicskó Tibor személyében mégis új edzőt szerződtetett a klub vezérkara. Vele még előrébb jutott, a nyolcadik helyre lépett a csapat, elsősorban a védelmének köszönhetően. A biztosan bennmaradó tizenkét alakulat közül a Vác szerezte a második legkevesebb gólt (33), de a védelem nagyon jól zárt. László Attila, a klub akkori technikai vezetője 1989 nyarán kitalálta, hogy a Békéscsabán nagy sikerrel dolgozó Csank Jánost kellene elcsábítani Vácra. Az edző érkezésével új korszak kezdődött Vácott, az egyesület aranykorszaka. Ezt a játékosok közül egyedül Nagy Tibor játszotta végig. Parádésan indult a szezon: az Intertotó-kupában a második helyen végzett a gárda, sőt még keresett is 15 ezer német márkát.
A nagy örömnél is nagyobb volt aztán a csalódás: a Vác csak egyetlen ponttal szerzett többet, mint az osztályozóra kényszerülő Bp. Honvéd és Debrecen. Úgy maradt benn, hogy az utolsó fordulóban 2–1-re legyőzte az így a bajnoki címet elbukó MTK-t. 1991-ben, az előzményeket tekintve meglepetésre, már negyedikként zárt a Vác az élvonalban. Aztán pedig kétszer másodikként (1991–1992, 1992–1993), miközben kétszer játszhatott (1991-ben Diósgyőrben a Ferencváros, majd 1992-ben Békéscsabán az Újpest ellen veszített) a Magyar Kupa döntőjében. (Már bajnokként, 1995-ben is kupadöntős lett a csapat, ám ismét elbukott, és ismét a Fradi ellen.)
Nagy Tibor az 1991-es fináléban nem játszott, a másik kettőn (1992, 1995) igen, sőt utóbbi alkalommal kétszer is megmérkőztek a díjért az FTC-vel (0–2 és 3–4). A Vác FC-Samsung éveken keresztül szisztematikusan készült meghódítani a honi futball Olümposzát, és fel is kapaszkodott rá. Három éven keresztül első volt az őszi idény után, de tavasszal elbukott. 1993–1994-ben – egész idényben mindössze három vereséget szenvedve – megnyerte a bajnokságot. Az jelentette a csúcsot.
Győztes gól az ukránok ellen
Fénykora 1991. január 17. és 1993. április 15. közé esett, Mészöly Kálmán, Glázer Róbert és Jenei Imre szövetségi kapitánysága alatt 17-szer az A-válogatottban szerepelhetett. Egyetlen gólját, 1992. augusztus 26-án, Nyíregyházán lőtte: a 92. percben vette be az ukrán Pomazun hálóját, nyertünk 2–1-re.
Vezetőedzője is volt a váci klubnak
Labdarúgó-karrierje befejezése után egy ideig főleg a váci klubnál dolgozott, különböző beosztásokban, 2007 tavaszán vezetőedzőként 12 mérkőzésen tevékenykedett az NB I-ben. 2008-ban a váci utánpótlás szakmai vezetését elhagyva a Dunaújváros második vonalbeli csapatát irányította. 2011-től a Kaposvölgye együttesét segítette, majd ismét visszatért Vácra. 2015 és 2018 között dirigálta a csapatot, először benntartotta a kieső helyen átvett gárdát az NB II-ben, majd a következő évben a hatodik, 2017–2018-ban a tizedik helyen zárta az évet a piros-kékekkel. A nyáron lejárt a szerződése, szabaddá vált, majd rövid ideig a Vác-Deákvár trénere volt, aztán átvette a Merkantil Bank Ligában szereplő Ceglédi VSE együttesét. 2019-től 2022 nyaráig a Balassagyarmat edzője volt. 2023 nyarán átvette a Martonvásár csapatát, majd dolgozott Örkényben is. Utolsó állomáshelye a Bánk-DUSE volt 2025 tavaszán.
