Mészáros
Norbert

A Debreceni VSC-vel hat bajnoki címet is nyerő védő eleinte támadót játszott, majd a középpálya jobb szélén futballozott, a DVSC egykori cseh vezetőedzője, Miroslav Beránek faragott belőle belső védőt. Kilenc válogatott mérkőzése közül egy sem volt vesztes.

Születési hely
Pápa
Születési idő
1980. aug. 19.
Becenév
Mészi

Kacskaringos pályafutás

Mészáros Norbert 1980. augusztus 19-én született Pápán. Kölyökpályafutása állomásai a Vaszar, a PSE, a PELC, a Pápai Spartacus SE, az Ugod (1999) és ismét a Vaszar (1999) voltak, Később az Elmax Vasas SE (2000) együtteséhez került, onnan ment 2001 februárjában a Dunaferr SE labdarúgója lett. 2001. április 21-én Egervári Sándor gárdájában mutatkozott be az NB I-ben. Kettős játékengedéllyel rendelkezett, 2002 tavaszán a Kecskeméti FC keretének is tagja volt. A 2002–2003-as idényt még az egyre nagyobb gondban lévő Dunaferrben kezdte, de augusztusban a BKV Előre együtteséhez igazolt (kettős játékengedéllyel), s a második vonalban játszotta le a bajnokság nagy részét. 2003–2004-ben a Siófok akkor éppen Balaton FC néven szereplő alakulatához került, amelyben 26 bajnoki találkozón két gólt szerzett.

Hat bajnoki cím a Lokival

A 2004–2005-ös szezont légiósként a Bundesliga 2-ben, az Energie Cottbusban töltötte (24/2). 2005 nyarán a bajnok DVSC-AVE Ásványvíz hazahívta Németországból az akkor még főleg középpályást játszó futballistát. Az első szezonban csupán 9 találkozón szerepelt, később megvetette a lábát az első csapatban. 2010 nyarán az UEFA másféléves eltiltással sújtotta, egy vesztegetési ügy jelentési kötelezettségének elmulasztása miatt. Mészáros Norbert a büntetés következtében kihagyta a teljes 2010–2011-es idényt, nem mutathatta meg a tudását az Európa-ligában sem. Noha az UEFA másodfokon is helyben hagyta a kiszabott büntetést, a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróság 2011. május 5-én felmentette. A védő az első csapatba kerüléshez még nem volt megfelelő állapotban, de májusban az NB II-es második csapatban már játszott két találkozón. A visszatérése után minden korábbinál biztosabb helyet vívott ki magának a DVSC-Tevában. A piros-fehéreknél töltött évei alatt hat bajnoki címet nyert (2005–2006, 2006–2007, 2007–2008, 2009–2010, 2011–2012, 2013–2014). Kétszeres Magyar Kupa-győztes (2012, 2013), egyszeres Szuperkupa-nyertes (2007) lett. Éremkollekcióját kiegészíti még a 2007–2008-as bajnoki, a 2007-es Magyar Kupa-, a 2012-es és 2014-es Szuperkupa-, a 2011-es és 2015-ös Ligakupa-ezüstje is. 2019-ig játszott a DVSC első csapatában, a következő szezonban néhányszor pályára lépett a második csapatban. 2020 és 2022 között a Tiszafüredi VSE futballistája volt. 2022 őszét Hajdúszoboszlón töltötte, majd 2023 eleje óta a Nagykállói VSE tagja.

Harminckét évesen lett válogatott

Harminckettedik évében járva, 2012. június 1-jén debütálhatott a válogatottban. 2013. október 15-ig kilencszer szerepelt a nemzeti tizenegyben, vele egyszer sem veszített a csapat, igaz, csupán négyszer győzött.

Egyesületei

Vaszar
Vaszar
Pápai Sportegyesület
Pápa
Pápai Egyesített labdarúgó Club
Pápa
Pápai Spartacus SE
Pápa
1999 — 1999
Ugod
Ugod
1999 — 1999
Vaszar
Vaszar
2000 — 2001
Elmax Vasas Pápa
Pápa
2001 — 2002
Dunaferr Sportegyesület
Dunaújváros
2002 — 2002
Kecskeméti FC
Kecskemét
2002 — 2003
Budapesti Közlekedési Vállalat Előre Sport Club
Budapest
2003 — 2004
Balaton FC
Siófok
2004 — 2005
Energie
Cottbus (Németország)
2005 — 2006
Debreceni Vasutas Sport Club - AVE Ásványvíz
Debrecen
2006 — 2016
Debreceni Vasutas Sport Club – Teva
Debrecen
2016 — 2019
Debreceni VSC
Debrecen
2019 — 2020
DVSC II
Debrecen
2020 — 2022
Tiszafüredi VSE
Tiszafüred
2022 — 2022
Aqua-General Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszló
2023 —
Nagykállói VSE
Nagykálló