Lenkei
Sándor

Lenkei Sándor előbb a Vasasban, majd az Újpesti Dózsában ért el sikereket, a piros-kékekkel kétszeres bajnok volt. A Vasassal a BEK-ben, az Újpesttel a KEK-ben jutott be az elődöntőbe.

Születési hely
Újpest
Születési idő
1936. nov. 9.
Halálának ideje
2003. jún. 20.
Halálának helye
Budapest
Becenév
Pelenka

Pióker Ignác vette a szárnyai alá

1954 májusában írta a Népszava Pióker Ignácról, a sztahanovista mozgalom hazai hőséről, az Egyesült Izzó élmunkásáról, Újpest országgyűlési képviselőjéről: „Kongresszusi ígérete legjelentősebb pontjának tekinti, hogy pártfogolja a fiatal Lelenka Sándort. Az alacsony, barna legény alig néhány hónapja került az Izzó tanműhelyébe. »Náci bácsi« azonnal a szárnya alá vette, különös tekintettel arra, hogy Lelenka elvtárs jó labdarúgó. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a nagy futballbarát Pióker kényezteti a Vasas Izzó tartalék szélsőjét. Éppen ellenkezően. Elhatározta, hogy Lelenka példáján bizonyítja be: az igazi sportoló a gyalupad mellett is legény a talpán. Lelenka öt hónappal ezelőtt még segédmunkás volt, de most már eléri a tanítója ígérte 95-100 százalékot.”
Jó háromnegyed évvel később már az derült ki a 18 éves csatárról, hogy túlzásba viszi az „eleganciát”. Így írt a Népsport róla:
„Néhány héttel ezelőtt Lelenka, a csapat fiatal balszélsője a legújabb jampidivat szerint készült új ruhában jelent meg az öltözőben. Elsőként Kéri Károly, a csapat egyik idősebb játékosa figyelt fel Lelenka »elegánciájára« és nem is állta meg szó nélkül. – Ez igen! Ez aztán a hamisítatlan jampec ruha! A többiek is felfigyeltek és a fiatal játékos gúnyos pillantások kereszttüzébe került. Mielőtt azonban az általános gúnyolódás megkezdődött volna. Kalocsay edző megszólalt: – Sanyi, nem szeretnélek még egyszer ebben az öltözékben látni. Nézd meg az idősebbeket, egyikük sem öltözik jampecosan. Lehet valaki anélkül is divatos, hogy jampeccé váljék. Lelenka szégyenkezve ment haza új ruhájában és másnap elvitte a szabóhoz átalakíttatni.”

Bő tíz évet játszott a legszűkebb elitben

A Lenkei sportnevet felvevő csatárnak alakulgatott a játéka is, olyan jól futballozott, hogy 1956 elején leigazolta a Vasas. 1957 tavaszának végén magyar bajnoknak, az ősszel pedig válogatott labdarúgónak mondhatta magát. Az 1957–1958-as idényben a legjobb négy közé jutott a piros-kékekkel a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Az 1960–1961-es szezonban nyert még egy bajnoki aranyat, majd átigazolt Újpestre, ahol 1967-ig játszott. A lila-fehérekkel elért legnagyobb sikere a Kupagyőztesek Európa-kupája elődöntőjébe jutás volt.

Egyesületei

1951 — 1953
Jutagyári TE
Budapest
1954 — 1955
Vasas Izzó
Budapest
1956 — 1961
Budapesti Vasas Sport Club
Budapest
1961 — 1967
Újpesti Dózsa
Budapest
Tűzoltó Dózsa
Budapest
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 07. 19. 10:18