Háromszoros bajnok volt az Újpesttel
A Langa néven született védő Zsengellér Gyula bátorítására kezdett futballozni Cegléden, majd a középiskolái befejezésével Szolnokra, a helyi vasutascsapathoz került. A fénykorát élő gárdában eleinte csatárt, többnyire balösszekötőt játszott, csak befutott játékosként került már a hátvédsorba. 1944 őszén, amikor a front elérte Szolnokot, Budapestre költözött, és attól kezdve 1950-ig az újpesti klub tagja volt, három bajnoki címet is nyert közvetlenül a háború után. A három „aranyidényben” ő játszott a legtöbb mérkőzésen a lila-fehéreknél. Pályafutása legjobb éve az 1947-es volt, akkor szerepelhetett négyszer is a válogatottban.
„A nyurga termetű játékos középcsatárként kezdte sportpályafutását. Nagyon gólképesnek bizonyult. Később kiderült, hogy a balhátvéd helyén még jobb teljesítményt nyújt. Bár jobb lábát kevésbé tudta használni, megbízható védőjátékot mutatott. Fegyelmezetten őrizte ellenfelét, pontosan helyezkedett. Erőteljesen, jól szerelt és ügyesen indított. Fejjátékával is kitűnt. Hiányosságai: nem volt elég gyors és nehézkesen fordult” – így jellemezte Antal Zoltán és Hoffer József az Alberttől Zsákig című könyvben Laborcz Lajost.
Egy súlyos sérülés miatt harmincévesen elköszönt az élvonaltól, és visszatért a „vasúthoz” (egyébként civilben is a MÁV-nál dolgozott): a BVSC elődjében, a Bp. Lokomotívban, a második osztályban játszott visszavonulásáig. Edzői pályafutását a Lampartban töltötte.
2001. november 15-én hunyt el.
