Kovács
Laura

Kovács Laura tizenöt éves kora óta – egy németországi kitérőt leszámítva – a győri ETO csapatában játszik, négyszeres kupagyőztes. A válogatottban 2018 nyara óta szerepel.

Születési hely
Győr
Születési idő
2000. jún. 15.

Sportos család sportos lánya

Kovács Laura 2000. június 15-én született Győrben. Pályafutására így pillantott vissza a Kisalföld című napilap, miután már NB I-es játékosnak mondhatta magát 2015 őszén. „Kislánykora óta futballozik, már gyermekként sem babát, hanem futballcipőt, labdát, mezt kért ajándékba. Már tíz esztendősen játszott Rábapordányban a serdülő fiúcsapatban. Az ottani edzők, Németh Zoltán és Szabó Zsolt sokat segítettek a karrierjében. A bágyogszováti iskolában több sportágba belekóstolt, de senki nem tudta eltéríteni szándékától, hogy ő focista szeretne lenni. Itt az iskola testnevelő tanára, Bognár László egyengette az útját. Laura sportos családban nőtt fel, édesanyja NB II-es szinten kézilabdázott, édesapja Csornán és a helyi csapatban futballozott. Ugyanitt játszik a csapat egyik erősségeként a bátyja is. Az ETO-hoz 2013-ban került, azóta megjárta a különböző megyei korosztályos válogatottakat, idén beválogatták az U17-es válogatottba is, ahol EB-selejtezőn léphetett pályára.”

Légióspróbálkozás Németországban

Azóta is az ETO FC védője, bár egy bő félidényt Németországban, az SC Sandnál töltött. A győri zöld-fehérekkel a Női Kupa győztese lett 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is. Az A-válogatottban 2018. július 27-én Balatonfüreden, a Balaton-kupán, a románok ellen elveszített mérkőzésen játszott először, azóta túl van a 40. mérkőzésén.

Egyesületei

2010 — 2013
Rábapordány KSK
Rábapordány
2013 — 2020
ETO FC
Győr
2020 — 2021
SC Sand
Willstätt (Németország)
2021 —
ETO FC
Győr