Nem kellett az Újpestnek
Kiszely István 1913. december 21-én született Újpesten. Anyakönyvi dokumentumában Kiszelként szerepel, édesapja bőrgyári munkás volt. Pályafutása elejéről írta a Sporthírlap:
„Kiszely újpesti fiú és fiatal suhanc korában a WoSC nevű vállalati csapatban játszott, valaki felhívta rája az újpesti vezetők figyelmét és Kiszely a Vízművek pályáján próbát is játszott az újpesti vezetők előtt. A próbajáték azonban a rossz talajú pályán nem sikerült. Amikor jóval később Kiszely a Taxisoktól el akart menni, akkor előbb az Újpestnél jelentkezett. »A miénk lehetett volna ez a kiváló játékos« – mondotta az egyik újpesti vezető –, de talán éppen az volt a baj, hogy Kiszely Újpesten lakott és mi jól tudtuk, hogy nem róla mintáznák a sportszerűség szobrát.”
A teljes képhez tartozik, hogy az MFTR SK-ban, teljes nevén a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. Hajóműhely Sportkörében kezdett futballozni, majd két évet a fentebb már említett vállalati csapatban, a Wolfner SC-ben játszott. 1933-ban átigazolt a Szürketaxihoz, amelyben bemutatkozott az első osztályban.
Többre vihette volna
Már válogatott játékosként lépett át a Ferencvároshoz, amellyel Közép-európai Kupa-döntős volt 1939-ben, két bajnoki címet szerzett (1939–1940, 1940–1941) és egyszer megnyerte a Magyar Kupát is (1942). A Fradiban hat gólt szerzett a Phöbus elleni, 1939-es bajnokin. Kétszer szerzett öt gólt, egyszer a debreceni Bocskai, majd a MÁVAG ellen. 1942. szeptember 27-én játszotta utolsó tétmérkőzését zöld-fehérben. 1943-ban átlépett a Vasasba, amely 1944 áprilisától a Nemzeti Nehézipari Munkások Kinizsi SC, majd augusztustól a Nemzeti Vasas Sport Club nevet viselte. Kiszely István a háború után az Újpesti Törekvésben, majd a Budakalászi MSE gárdájában játszott.
A válogatottban 1939 márciusától másfél év alatt hét mérkőzésen négy gólt szerzett. Alkoholproblémái, késelési ügye jó néhány további válogatottság lehetőségét elvették tőle. „A hatalmas termetű játékos a címeres mezt 1939-ben és 1940-ben hét alkalommal viselte és ballábas bombagóljaival ott is kivívta a szurkolók, szakemberek elismerését. Tagja volt a Ferencváros 1939–40-es és 1940–41-es bajnok- és 1942-es Magyar Kupa-győztes csapatának. KK-ezüstérmes és sok nagy futballmérkőzés aktív részese. Kilencven mérkőzésen 97 gólt szerzett!” – írta nekrológjában a Nemzeti Sport Kiszely Istvánról.
