Kiss
Béla

A pályafutása legszebb éveit a Ferencvárosi Torna Clubban töltő fedezet, Kiss Béla 1914-ben, 1918-ban és 1919-ben is bajnoki ezüstérmes volt a zöld-fehérekkel. Kétszer jutott szerephez az A-válogatottban.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1890. dec. 3.
Halálának ideje
1969. máj. 30.

Légiós volt Bécsben

Kiss Béla 1890. december 3-án született Budapesten. A FIAK-ban, A Fővárosi Ifjak Athletikai Körének csapatában kezdte a pályafutását, 1912 decemberében közölte a Sport-Világ átigazolásának tényét a Ferencvároshoz. (Egy évvel korábban az MTK-hoz akart átlépni, de akkor még maradt a klubjában. Aztán a Nemzeti Sport 1912 augusztusában azt írta, hogy Kiss, klubtársa, Magyar Imre társaságában a Debreceni MTE csapatához szeretne menni.) Az FTC-ben áprilisban játszott már egy nemzetközi mérkőzésen, de tétmérkőzésen (tulajdonképpen bajnokin) csak szeptemberben debütált, így az 1912–1913-as bajnokcsapatban nem kapott szerepet.
Akkoriban Bécsben teljesített szolgálatot, el is terjedt már akkor, hogy a WAC játékosa lesz. Ám a Sport-Világ ezt írta 1913 őszén: „Kiss Béláról, a FTC kitűnő fedezetjátékosáról az a hír volt elterjedve, hogy Bécsben a WAC színeiben fog a jövőben játszani. Mint teljesen megbízható helyről értesülünk, Kiss, minthogy Bécsben teljesített katonai szolgálatot, a WAC Prater-pályáján trenírozott és igy kénytelen volt a WAC-hoz trainingívet aláírni, de a szövetségi nyilatkozatot nem írta alá. Kiss különben már a napokban ismét visszatér Budapestre.”
1914 májusában viszont már a válogatottban is játszott, a franciák elleni budapesti mérkőzésen. Ősszel is szerepet kapott még, az osztrákok elleni találkozón. 1917-ben ismét Bécsbe vezényelték, akkor valóban játszott is néhány mérkőzésen a WAC-ban, de élete klubja a Ferencváros volt. A zöld-fehérekkel az 1914-es bajnoki második helyet megismételte 1918-ban és 1919-ben, harmadik lett 1920-ban. Az volt az utolsó idénye aktív futballistaként.

Egyesületei

1910 — 1912
Fővárosi Ifjak Atlétikai Köre
Budapest
1912 — 1920
Ferencvárosi Torna Club
Budapest
1917 — 1918
Wiener AC
Bécs (Ausztria)