Gyásza ellenére is vállalta a játékot
Kispéter Mihály 1919. október 9-én született Szegeden. A család a nélkülözések dacára elvégeztette vele a négy polgárit, majd kitaníttatta vele a géplakatos-motorszerelő szakmát. 1935-ben kezdett el futballozni Szegeden, a Móravárosi TE-ben. 1937 és 1939 között a Szeged FC-ben játszott. 1939. február 20-án igazolta át a Szolnok. Azért ment el Szegedről, mert nem kapott állást, viszont a szolnoki MÁV Főműhely biztosított számára kereseti lehetőséget. Egy esztendőt ki kellett várnia, ugyanis nem hivatásosként, hanem amatőrként futballozott tovább Szolnokon. Viszont 1940. szeptember 29-én, Belgrádban bemutatkozott a magyar B-válogatottban, majd 1941-ben A-válogatott is lett, 1953-ig tizenegyszer szerepelt a legjobbak között. Pillére volt a Szolnoki MÁV-nak a klub legsikeresebb időszakában. Ő vehette át a Corinthian-díjat, oszlopa lehetett a Magyar Kupa-győztes, a bajnoki bronzérmes, a vidék legjobbja címet magáénak valló, az országos vasutasbajnokságot megnyerő Szolnoknak. 1944. június 2-án, Szolnok bombázásakor elveszítette az édesanyját, ám az Újpesten megrendezett Salgótarján–Sz. MÁV bajnokin (4:2) „a legnagyobb gyásza ellenére is vállalta a játékot”.
Bajnok lett a Ferencvárossal
A háború után egy ideig Debrecenben lakott. 1945 nyarán kölcsönjátékosként részt vett a DVSC balsikerű erdélyi túráján. Hivatalosan a Debreceni MÁV Bocskai Testgyakorlók Körének kötelékébe tartozott. 1947 legelején Debrecenből ment a Ferencvárosba. Az átigazolásáról nyilatkozta:
„Kértem a vezetőket, hogy legyenek türelemmel irányomban. Elvégre két évig nem játszottam komoly bajnoki mérkőzést. Most megköszönöm nekik, hogy tényleg sohasem szóltak egy rossz szót sem, ha nem úgy ment a játék, mint azt szerettem volna. Most aztán már úgy érzem, hogy »behoztam« a kétévi hátrányt.”
Az 1946–1947-es bajnokságban bronzérmet, a következőben ezüstérmet szerzett az FTC-vel. Az 1948–1949-es bajnokcsapatban 17-szer jutott szóhoz, és egy találatot jegyzett. 1957. augusztus 27-én – a híres ausztráliai túra után –, a MÁVAG ellen búcsúzott az akkor már a Bp. Kinizsi-korszak után újra régi nevét viselő Ferencvárostól. Már visszavonult, mire az FTC megnyerte azt az MNK-sorozatot, amelynek selejtezőjében még ő is játszott.
Tragédia a tatai edzőtáborban
1957 és 1963 között az NB II-es MÁVAG edzőjeként tevékenykedett, utána átvette a Budapesti Honvéd szakmai irányítását. A piros-fehérekkel 1963-ban és 1964-ben ezüstérmet szerzett az NB I-ben, 1964-ben elhódította velük a Magyar Népköztársasági Kupát.
Akkoriban már egyre gyakrabban kellett szívpanaszaival orvoshoz fordulnia. A tragédia a tatai edzőtáborban történt 1966. január 19-én. „Halála előtt egy-két perccel még ott kergette a labdát a többi edzővel együtt, sportbarátai karjában halt meg”. A Farkasréti temetőben alussza örök álmát.
