Kacskaringós pályafutás, kupagyőzelemmel
Király Tivadar 1901-ben született. 1916-ban kezdte labdarugó-pályafutását a Munkás Testedző Egyesületben. Utána külföldre ment, előbb a Pozsonyi TE, majd a Moravská Ostrava játékosa lett. 1921-től 1927-ig a Vasasban játszott, akkor volt pályafutása csúcsán, egyszer, a németek ellen, a profi válogatottban is szerepelt. 1925-ben és 1926-ban is harmadik lett a piros-kékekkel a bajnokságban. 1927 őszén rövid ideig a Budai 33-ban próbálkozott. Szeretett volna a Hungáriához igazolni, de nem ment, viszont a III. ker. FC leszerződtette. Másfél év után visszament a Vasashoz, aztán mégis le tudott szerződni a Hungáriába, de a bajnokcsapatba nem tudott bekerülni, ezért visszament Óbudára. Jól tette: megnyerte csapatával a Magyar Kupát 1931-ben. Rövid időre még visszament a Vasasba, aztán a Kerületben zárta le profi pályafutását. 1932-ben a Goldberger SE-ben játékos-edzője lett.
Nagy siker a lengyel válogatott élén
Edzői pályafutását a Budafoki MTE-nél kezdte meg (1937–1940), majd az FTC ifjúsági csapatánál dolgozott. illetve az Érsekújvári ELC-t segítette. A világháború után a Budai Barátság (1945–1946, majd a MATEOSZ edzője lett (1946–1948), játékosa volt a későbbi Aranycsapat két tagja, Grosics Gyula és Zakariás József is. Az 1948–1949-es idényben az akkor nagyon erős Vasast irányíthatta. 1949-ben a magyar válogatott szövetségi edzője is volt, 1951-ben rábízták az ifjúsági válogatottat. Közben a Bőripari SE együttesét dirigálta, az lett a negyedik klubja a Budai Barátság, a MATEOSZ és a Vasas után, amelyet az élvonalban irányított. 1952 elejétől az olimpiára készülő lengyel válogatott edzője lett, csapatával nyerni tudott Moszkvában az a városi válogatott ellen 1952 májusában, amellyel a magyar Aranycsapat sem bírt. Hazatérése után a Bp. Haladás (1952), a Tatabányai Bányász (1953), a Komlói Bányász (1953–1954), a Bp. Lokomotív (1954), a Békéscsabai Építők (1955), a Törekvés Szállítók (1955–1956), a Várpalotai Bányász (1957–1958), a Kaposvári Kinizsi (1958–1959), a Jászberényi Vasas (1959), újra a Várpalotai Bányász (1962–1963), a Magyar Kábel (1967) és végül az Égszöv (1972) csapatát irányította. Közben, 1953-ban, megnyerte a bukaresti VIT futballtornáját a tulajdonképpeni utánpótlás-válogatottal. 1979 júliusában hunyt el, Budapesten.