Tizenhét évesen már az „egyben” játszott
Kirádi Ervin Budapesten született 1925. március 23-án. Az újpesti Könyves Kálmán gimnáziumban tanult, ahol 1943-ban érettségizett, de addigra már első osztályú futballistának mondhatta magát. Pályafutásának kezdetét így mesélte el az 1980-as évek közepén, a Labdarúgásban:
„Tizenegy éves koromban lettem az Újpest futballistája. Ezt azonban megelőzte egy kis grundfoci, amelyet Újpesten a Pamutgyár melletti üres telken műveltünk társaimmal. Imádtam mindig a labdát, nem törődtem azzal, hogy milyen ruha és cipő van rajtam. Ebből jó néhányszor konfliktusom támadt a szüleimmel, mert nem igen tudták díjazni, hogy matrózruhában, fehér harisnyában, lakkcipőben a poros grundon kergettem a labdát. Az UTE egyik vezetője fedezett fel a grundon. »Akarsz-e igazi csapatban játszani?« – kérdezte tőlem. Megilletődve rebegtem el, hogy nagyon szeretnék. Dicker Mihálynál kellett jelentkezni, aki az utánpótlás vezetője volt. Kezdetben jobbösszekötőt játszottam és szorgalmasan termeltem a gólokat. Később hátrább kerültem egy sorral. 1942-ben 17 esztendősen játszottam először a nagycsapatban. Az ellenfél – a Szeged – csapatában olyan nevek voltak, mint Tóth Gyuri, Baróti Lajos és Lakat Karcsi.”
Az Egyesült Izzóban dolgozott, a gyár csapatában futballozott
Bár valóban már a háborús években játszott a lila-fehérek első csapatában, pályafutása csúcspontját az 1945 tavaszától sorozatban megnyert három bajnoki cím jelenti (1945 nyár, 1945–1946, 1946–1947). Abban az időszakban szerepelt az A-válogatottban is, jobbfedezetként, 1945-ben egyszer, 1947-ben kétszer is játszott. Saját maga is úgy látta, ez is nagyszerű siker, Bozsik Józseffel vagy a szintén újpesti Nagymarosi Mihállyal nem állta a versenyt. Ráadásul 1950-ben egy súlyos térdsérülés megtörte a pályafutását. 1952 elején, mindössze 26 évesen, átigazolt a Vasas Izzóba. Ott zárta le labdarúgó-pályafutását 1955-ben.
Edzette a Dózsa ifistáit is
Edzői pályafutásáról mondta az említett interjúban Kemény György újságírónak:
„Már játékos koromban megvolt az oktatói oklevelem. A Cérnagyár csapatánál kezdtem el edzői működésemet, majd az Izzóhoz kerültem szakosztályvezetőnek. Két évig edzőként is dolgoztam a gyári csapatnál. 1965–66-ig az Újpesti Dózsa ifikkel foglalkoztam. Az ÉPGÉP majd a Sörgyár következett. 1974-ben a gazdasági munkám miatt – ekkor neveztek ki a TMK üzemigazgatójának – felhagytam az edzősködéssel, végleg otthagytam a kispadot.”
Irakban épített lámpagyárat
1985-ben aztán a civil életben is nyugdíjas lett, akkor összefoglalta a futballon kívüli karrierjét is, amelyet az Egyesült Izzóban töltött:
„1943 nyarán léptem át először a gyár kapuját. A gimnáziumi érettségim után úgynevezett magántisztviselőként nyertem állást a patinás cégnél. Felszabadulás után egy ideig az anyagkönyvelésen dolgoztam, közben elvégeztem a gépipari technikumot és számos szaktanfolyamot. 1952-ben a műszaki osztályra kerültem előadóként. Később a programiroda vezetője lettem, majd 1966-ban termelésvezető. 1974-ben kineveztek a TMK gyáregységigazgatójának. A 600 fős gyáregység a gyár üzemeltetésének biztosítása mellett új gyárrészlegek, kazánházak építéséből is kivehettem a részem. 1981-től egy évre Irakba kerültem, ahol egy lámpagyár építésének vezetésével bíztak meg. Ma is büszke vagyok arra, hogy csapatommal milyen csodálatos gyárat létesítettünk a sivatag közepén.”
