Kincses

Mihály

Kirnbauer Mihály néven született Pestszentlőrincen, 1918. szeptember 1-én. 1930-től ismert a pályafutása, a Kőbányai Egyetértés AC (1930–1936), a Drasche (1936–1937), a cégligában a Kistext (1936–1937), majd az élvonalban a Kispest FC (1937–1941), a Gamma FC (1941–1944), a névváltoztatás után a Budai Barátság (1945), a Kispest (1945–1946) futballistája volt. Már 1937-ben külföldre akarták csábítani a franciák, de akkor még itthon tudta tartani a Kispest. 1946-ban viszont, túl már 17 válogatottságon, mégis külföldre ment. Éppen akkoriban, amikor nem is volt pályafutása csúcsán. A negyvenes évek elején, Ginzery Dénes és Fábián József kapitánysága alatt ő volt a válogatott egyik legbiztosabb pontja. Ám a második világháború utáni újrakezdés után, mikor már ismét a Kispestben játszott, Gallowich Tibor Illovszky Rudolfot, Sipos Vilmost, a szombathelyi Szabó Imrét és Mike Istvánt is játszatta a jobbszélső helyén. Formahanyatlásában nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy a háború végén fogságba esett, s csak 1945 júniusában tért haza.

Bő egy évet játszott itthon, aztán nekivágott a külföldnek, egy életre. Noha hívták a legjobb román csapatba, az aradi ITA-ba, s több olasz klubba is, végül a bergamói Atalanta mellett döntött. 1946 novemberének közepén ment ki, november 24-én, a Genoa ellen játszott először, Olajkár II Sándorral közösen. Ő volt a mezőny legjobbja, nyertek is, mégis leváltották a csapat edzőjét, az argentin-olasz világbajnokot, vb-ezüstérmest, Luisito Montit. „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”, mondja a dal, s esetükben is így volt. Olajkárnak nem ment a játék, a következő szezont a Leccóban töltötte, aztán hazatért. Kincses sem maradt Bergamóban, de az ő váltása egészen más előjelű volt: kilenc góljának és legalább mégannyi gólpasszának köszönhetően a Juventus szerződtette. Mindössze két külföldi szerepelt csak a keretben, ő és a pozsonyi Ján Arpáš. Az itthon Sinyának becézett szélső elsősorban az előkészítésben jeleskedett, gyakrabban bukkant fel belül, a középpályán is, 24 mérkőzésen öt gólt szerzett. Sok gólt rúgatott a csapat első számú csillagával, Giampiero Bonipertivel. Kettejüknek is tulajdonítható volt, hogy a Juve második lett a bajnokságban (a Milan és a Triestina társaságában) a Grande Torino mögött.

De Kincsesnek 31 évesen nem volt kedve harcolni a helyéért, inkább megint klubot és várost váltott. Leköltözött délre, Bariba, ahol viszonylag népes magyar kolónia várta. Az idény során Kutik András, Plemich Ferenc és dr. Sárosi György is irányította a csapatot. Vörös Mihály és Hrotkó János is tagja volt a keretnek, amely végül a 11. helyen kötött ki a Serie A-ban. Kincses alapembernek számított, 32 mérkőzésen játszott, s csak Vörös előzte meg a házi góllövőlistán. Maradhatott volna, de jött megint egy jó ajánlat, mégpedig Luccából. 1949 nyarán, 32 évesen a Serie A-n belül váltott klubot, amikor a Lucchese játékosa lett. Itt is akadt magyar játékostársa, a Vasas egykori fedezete, Tóth Gyula személyében. Elképesztő formában, még az sem túlzás, élete legjobb formájában futballozott a 33. évében járva. Tizenkilenc gólt szerzett, ezzel az első tízbe került a góllövőlistán, egy kiesőjelölt csapatból. Ő volt, természetesen, a házi gólkirály, amivel kapcsolatban érdemes rögzíteni: a Serie A húsz csapatából négyben magyar szerezte a legtöbb gólt az 1949–1950-es bajnoki szezonban, Nyers István az Interben, Mike István a Bolognában, Vörös Mihály a Bariban és Kincses Mihály a Lucchesében.

Kincses összesen három idényt játszott Luccában. A másodikban (egy rövidebb szakasztól eltekintve) Sárosi György volt az edzője, Mike (Mayer) István a csatártársa. A harmadikra egyedül maradt magyar, de nyilván nem ezért esett ki a csapat a Serie B-be. „Sinya” oda nem követte a csapatot, hanem eligazolt Salernóba. Igaz, ott is a második vonalban bukkant fel, a Salernitana futballistája volt 1952 és 1954 között, a Serie B-ben. Utána játékos-edzőként zárta le pályafutását, a Cavesében. Edzőként a Federconsorzi (1956–1957), majd a Torres (1957–1958) csapatánál dolgozott. A hatvanas években elsősorban utánpótlásnevelőként aratott sikereket, az Atalanta ifjúsági csapatával megnyerte a viareggiói ifjúsági tornát, olyan híres játékosokat nevelt, mint Vavassori, s főleg az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Angelo Domenghini. Dolgozott még a SPAL korosztályos csapatánál és a Baracca Lugo nevű alakulatnál is. 1981. január 8-án hunyt el.