Kertész
Gyula

Az egyaránt válogatott három Kertész fivérből a legidősebb, Gyula számára a futball eleinte csak hobbi volt. A húszas évektől azonban edzői munkákból élt meg, mígnem kivándorolt az Egyesült Államokba. Kilencvennégy évet élt.

Születési hely
Kiskálna (ma: Szlovákia)
Születési idő
1888. feb. 29.
Halálának ideje
1982. máj. 1.
Halálának helye
New York (Egyesült Államok)

Bajnok és kupagyőztes is volt az MTK-val

Kertész I Gyula Kiskálnán született 1888. február 29-én. A fővárosba kerülve családjával az MTK-ban kezdett futballozni, 1906-tól szerepelt az első csapatban. Ugyanakkor a források szerint az 1907–1908-as idényben nem játszott az első csapatban. Utána viszont igen, méghozzá olyan jól, hogy az 1911–1912-es idényben a válogatottban is szerepelt az osztrákok elleni egyik mérkőzésen. Akkoriban már fényképészszalonját is vezette, egyébként Kürschner Izidorral, amíg a játékostárs el nem költözött Nagyváradra. Egészen az 1913–1914-es idényig bukkan fel Kertész I Gyula neve az MTK összeállításaiban, vagyis három Magyar Kupa-győzelme mellett egyszer bajnok is lett. Utána már csak edzőként szerepelt a neve, előbb a Nemzeti SC-nél dolgozott, majd külföldre ment: Metzben (1920–1921), a norvégiai Porsgrundban (1923) és újra Metzben (1923–1924), majd Baselben (1928–1930) is működött, de főleg Németországban dolgozott (Union 03 Altona 1921–1926, Victoria Hamburg 1926–1928, HSV 1931–1932, VfB Leipzig 1932–1933). Az antiszemitizmus erősödése miatt elhagyta Németországot, a Teplitzer FK-t vezette 1934–1935-ben, majd Aradon dolgozott, az AMTE csapatánál. 1938-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. Nagyon szép kort ért meg, 1982-ben hunyt el New Yorkban.

Egyesületei

1906 — 1913
Magyar Testgyakorlók Köre
Budapest