A BTC és az FTC játékosa volt
Kertész Géza Budapesten született 1894. november 21-én. Játékoskorában Kertész IV néven említették, noha csak névrokona volt az MTK-s Kertész fivéreknek. Ő maga sosem játszott a Hungária úti nagycsapatban, első osztályú játékos-pályafutása két csapat közt oszlik meg: a BTC-ben szerepelt 1911-től 1919-ig, utána pedig az FTC-ben 1923-ig. Az előbbi csapatból került be egyetlenegyszer a nagyválogatottba (1914. május 5., Bécs, 0:2 Wagner-serleg-mérkőzésen), az utóbbiban összesen 30 meccsen játszott, ebből 19 volt bajnoki.
Intelligens, stílusos futballistának ismerték, aki a kapus kivételével minden poszton szerepelt első osztályú találkozón. Játéka egyetlen hibájának a lassúságot tartották, ezért ragadt rá a korántsem hízelgő „Lajhár” becenév. Paradox módon edzőként a kor leggyorsabb futballját játszó olasz bajnokságba került, Itáliában csaknem két évtizeden át trénerkedett, különböző osztályú csapatoknál.
A Nemzeti Sport 1938. július elsejei számában a kor egyik legjobb újságírója, Mamusich Mihály írt a hat és fél évvel később mártírhalált halt, embermentő edzőről, abból tudjuk: „Kertész Géza, a BTC egykori híres futballistája, megemberesedett. Tizennégy év óta dolgozik olasz földön. Ha egy helyen megunta, már öt másik helyre hívják. Nem a nagycsapatok edzője. A középcsapatokat szereti. Ahol bányászni lehet a tehetségeket. Ahol egész a fiatalságtól kezdve lehet nevelni a játékost. Boldog családapa. 13 éves kislánya nagyszerű tanuló. Ösztöndíjat kap, ingyen könyveket adnak neki az iskolában. Az igazgatója büszkélkedik, hogy magyar lány létére ilyen tanítvány. Görög–latin szakos. Egészen biztosan az egyetemre kerül. A kisfiúk még csak 7 éves, de már labdát rúgva szaggatja a cipőit. Nagyon sok magyar edző volt itt a hosszú évek során Olaszországban, de csak azok tudtak gyökeret verni, akik nemcsak szakértelem és munkakészség, de karakterük és makulátlan magánéletük névén tekintélyt tudtak maguknak teremteni. Kertész Géza, a »leépített« banktisztviselő, a bosnyák hármasok sok csatát látott tartalékos hadnagya megmutatta, hogy értelmes és dolgos emberek előtt nincs lehetetlen. A magyar névnek csak becsülést szerzett ez a nagyszerű magyar fiú.”
Hazatért a háború legnehezebb időszakában
Egy ízben, 1934-ben bajnoki címet nyert a harmadosztályban a Cataniával. Öt évre rá az Atalanta edzőjeként úgy lett csapata harmadik a B-ligában, hogy azonos pontszámot ért el, s mivel akkor még nem volt rájátszás (spareggio), a jobb gólarányú Venezia került fel a Serie A-ba. Bergamói munkája elismeréseként az A-ligás Lazióba hívták, Rómában érte el az edzői pályája csúcsát jelentő negyedik helyet csapatával.
Noha bajnoki címek sora nem ékesítette edzői pályáját, remek játékosok kerültek ki a keze alól. A Speziában (ahol az első idényben játékos-edzőként működött) a későbbi világbajnok Virginio „Gino” Rosetta volt játékostársa-tanítványa, Cataniában egy másik világbajnok, a későbbi bolognai Amadeo Biavati képességeit segített továbbfejleszteni, Bergamóban pedig egy másik Amadeo, az 1949–1953 között 13-szoros válogatott Amadéi dolgozott a keze alatt.
Állomáshelyei: 1925–1926: Spezia (játékos-edző), 1926–1928: Carrarese, 1928–1930: Viareggio, 1930–1931: Salernitana, 1931–1933: Catanzaro, 1933–1936: Catania, 1936–1938: Taranto, 1938–1939: Atalanta, 1939–1940: Lazio, 1941–1942: Catania, 1942–1943: AS Roma.
A háború évei alatt, 1943-ban tért haza, 1943 novemberétől 1944. december elejéig az Újpestnél dolgozott. 1945-ben mint a Dallam-csoport tagja mártírhalált halt Budapesten. 1946-ban nagy részvét mellett temették újra.
