Kupagyőzelemmel búcsúzott a Ferencvárostól
Keresztúri András 1967. november 2-án, Cegléden született. Húszéves koráig a CVSE játékosa volt, majd az akkor még kötelező sorkatonai szolgálatot a Honvéd Papp József SE futballistájaként tudta le. Srácként Cegléden, majd Dabason az volt a vágya, hogy stabil NB I-es játékos legyen, de ha nincs a gyerekkori jóbarát, az asztaliteniszező Harczi Zsolt, magától talán sohasem mert volna kopogtatni az Üllői úton, a 129-es számú kapun.
Az 1988–1989-es szezont a Dabasi Fehér Akác SE játékosaként kezdte, de februártól már a Ferencváros kötelékébe tartozott. A zöld-fehéreknél 1989. február 4-én, a H. Osztapenko SE elleni előkészületi meccsen játszott először, tétmérkőzésen pedig két és fél hónappal később, április 19-én, a Répcelak elleni MNK-mérkőzésen debütált. Az NB I-ben 1989. május 6-án, a PMSC ellen szerepelt először. A Fradiban Rákosi Gyulánál mutatkozott be, de a már Nyilasi Tiborral töltött második teljes idényben futballozott a legjobban, 25 bajnokin hét gólt szerzett, érdekes, hogy a Ferencváros játékosaként utoljára a Magyar Kupa-döntőben, a Vác ellen játszott, 1991. június 18-án.
Tulajdonképpen 1990 őszén, a Royal Antwerp elleni, százhúsz perces kupacsatában játszotta be magát az első csapatba. Dmitrije Davidovics, a belgák jugoszláv edzője egyenesen Európa-klasszisnak nevezte. A Pécs elleni bajnoki mérkőzésen szenzációsan játszott, megakadt rajta a szövetségi kapitány szeme, és beválogatta a norvégiai Európa-bajnoki selejtezőre utazó keretbe. Csak sérülése miatt maradt le az ősz válogatott mérkőzéseiről, de az új évben sietett pótolni a lemaradást. Mészöly Kálmán hazai játékosokból összeállított csapatában Trivandrumban India, illetve Rosarióban Argentína ellen is szerepelt a nemzeti csapatban. Ő lett a Ferencváros történetének 120. válogatott játékosa.
Sikerek Ausztriában és Szlovákiában
Következő állomáshelye a klubfutballban az MTK lett (1991–1993), majd a bécsi Austria mezében Osztrák Kupa-győztes lett. Aztán a Parmalatnak nevezett székesfehérvári klub mezét viselte, majd átigazolt Csepelre. 1997-től a pozsonyi Slovanban futballozott, ott nyerte pályafutása egyetlen országos bajnoki címét, és kupagyőztes is lett. Hazatérése után a CVSE és a Békéscsaba futballistája volt, a 2003–2004-es idényben pedig a Vasasban játszott. A következő öt évben még játszott kisebb klubokban, majd 2009 és 2014 között Dabason játékos-edzőként segítette a helyi klubot. Az A-válogatottban 1991 és 1997 között 20 mérkőzésen szerepelt, két gólt szerzett.
